CímlapsztorikÉrdekes világ

Borzalmas jövőt jósolt az emberiségnek a Baba Vanga utódjaként ismertté vált lány

Tényleg ez lesz az emberi civilizáció sorsa…?

Kaede Uber első látomását mindössze ötéves korában látta, ami egy közeli rokona balesetét vetítette előre.

Agyát és tudatát azóta tudósok vizsgálják, és állítólag megjósolta az emberi faj utolsó korszakát is.

Hirdetés

Az emberiség sorsát már rengetegen próbálták megjósolni.

A nagy jósok, próféták között ott van például a leghíresebb, maga Nostradamus, de Baba Vangát, a vak bolgár jósnőt is szokás emlegetni a témában.

Mindkettejük előre látott jövendölései nagyjából pontosak voltak így utólag végignézve is.

Éppen ezért amikor új jóslat kerül elő tőlük, amit nekik tulajdonítanak, az emberek újra felkapják a fejüket.

Most nem Baba Vangától, de egy az ő egyfajta spirituális leszármazottjának, utódjának tartott lánytól érkezett egy vészjósló prófécia arról, milyen sors vár az emberiségre hamarosan.

20 évvel Baba Vanga halála után egy moszkvai tévécsatorna adásában, egy hétéves kislány jelent meg az édesapjával, aki azt állította, hogy a jóslat valódi volt.

Kaede Uber első látomását mindössze ötéves korában látta, ami egy közeli rokona balesetét vetítette előre.

Nem sokkal később ez a baljós látomás be is következett, majd több másik, hasonló eset is történt, ami a szülőket aggodalommal töltötte el.

A műsorban a kislány elmesélte, hogy a víziók éjszaka, álmában jelentkeznek, és egy öregasszony mondja el neki.

Hirdetés

A hitetlenkedők miatt egy másik elképesztő összefüggéssel is szolgált a kislány.

A kislány nem csak gesztusaiban hasonlít az egykori jövendőmondóra, egy ritka genetika betegségben szenved, amelynek következtében ő is elveszítette a látását születése után.

Kaede mégis szerencsésnek tartja magát, mert olyan dolgokat lát álmaiban, amelyeket mások soha.

Az ifjú parafenomén szerint a legnagyobb globális probléma éveken belül az ivóvíz hiánya lesz, hat év múlva már nem lesz elég természetes ívóvíz a Földön.

Azt állítja továbbá, hogy Európa meg fog remegni, hatalmas ökológiai probléma fogja sújtani.

A fenyegetés nem Törökországból, vagy Szíriából jön majd, hanem Algériából

– írja a török Takvim hírportál.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.