CímlapsztorikTudomány

Busz méretű aszteroida éri el a Földet 2022 első hetében

A NASA riadóztat: meg kell menteni a Földet a becsapódástól.

A NASA szerint egy kisebb aszteroida fogja megközelíteni a Földet 2022 első hetében – számolt be róla az RT.

Ez egy buszméretű, 7 méteres űrszikla lesz.

Hirdetés

A NASA egyre több ehhez hasonló, a Földre potenciálisan veszélyes aszteroidát tart számon.

A NASA szerint, az először 2014-ben felfedezett 2014 YE15 jelű objektum január 6-án mintegy 7 400 000 kilométeres távolságban közelíti meg a Földet.

Ez még egy biztonságos távolság, ugyanakkor bármikor módosulhat még addig a pályája úgy, hogy az nekünk, Földlakóknak egy nagyon kedvezőtlen forgatókönyvet hozzon, és megpecsételje a sorsunkat.

Szerencsére a 7 méteres aszteroida nem okozna hatalmas világkatasztrófát, de egy helyi rombolást biztosan hozna, különösen ha szárazföldi területre csapódna be.

A NASA hangsúlyozza: egyelőre nem mérhető az esélye annak, hogy ez megtörténjen, de folyamatosan nyomon követik az űrsziklát.

Mivel a NASA a 150 méternél nagyobb, a Földet 7,5 millió kilométeres távolságon belül megközelítő objektumokat „potenciálisan veszélyesnek” tartja, a hét méter széles – vagy ahogy az ügynökség fogalmaz – „busz nagyságú ”2014 YE15 aszteroidát nem tekintik komoly veszélyforrásnak.

A NASA folyamatosan figyeli a Föld közelében mozgó objektumokat

Az aszteroidák néhány naponta jelennek meg bolygónk viszonylagos közelségében, a NASA pedig figyelemmel kíséri mozgásukat, és rendszeresen frissíti a következő öt aszteroida közeledésének listáját.

Sőt, a NASA arra figyelmeztetett, hogy itt az ideje komolyan venni a Föld megmentésére irányuló protokollokat.

Hirdetés

Gyakorlatilag BÁRMIKOR jöhet egy olyan aszteroida, mely keresztezi a Föld pályáját, és akár heteken, napokon belül el kellene téríteni.

Erre dolgozott ki egy eljárást a NASA és az ESA közösen, melynek segítségével akár rakétákkal, nukleáris töltetekkel el tudnák téríteni a felénk tartó fenyegetést.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.