A filantróp milliárdos óriási és aggasztó bejelentést tett. „Az emberi populáció egyre növekszik, a klímaváltozás következményeként pedig, úgy vélem, 50
A kísérleti alanyokon káprázatos eredményeket hozott az ELTE fejlesztése. Megvan a csodaszer a rák ellen? Áttörést hozhat a rákos megbetegedések
Az ember elkezdett Istent játszani, ezzel pedig a poklot szabadíthatja a világra. Egy idegtudós csapatot "igazán megleptek" a hörcsögökön végzett
William Maillis a küszöbén van annak, hogy bizonyítja a Teremtő létezését? Négy évvel ezelőtt a fiatal indigógyerek - öt éves
Szakértők figyelmeztetnek: ez minden atomcsapásnál borzalmasabb lehet. Ahogyan egyre inkább lehúzódik a háború, és Putyin egészségi állapota is egye romlik,
Itta z ideje újraírni a tudományos tankönyveket. Megvannak a földönkívüliek? A Neptunusz után az Uránusz a Naprendszer azon bolygója, amely
Az emberi DNS módosítására is lehetőséget nyújtó CRISPR eljárást használják… Ki mit gondol erről? Hosszú távon majd a fenekünkön nő
A kísérleti alanyokból kisöpörte a daganatokat, még az áttéteket is elpusztította. Először adtak be egy kísérleti rákölő vírust egy embernek
Egy teljes generáció védett lehet, a többieknek viszont oltás jöhet! Biztos, hogy Magyarországon is megjelenik majd a ez a vírus,
A NASA Föld-közeli objektumokat figyelő központja szerint egy nagyobb aszteroida fog elhaladni bolygónk mellett május 27-én – írja a Live