CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Putyin egy az atomnál is halálosabb fegyver birtokában van? Ha ez elszabadul, mindennek vége

Szakértők figyelmeztetnek: ez minden atomcsapásnál borzalmasabb lehet.

Ahogyan egyre inkább lehúzódik a háború, és Putyin egészségi állapota is egye romlik, úgy kerülnek elő végzetesebbnél végzetesebb forgatókönyvek arra, hogy mi fog történni.

Kevesen tudják, amire most felhívják a szakértők a figyelmet:

Hirdetés

Putyinnak a kezében van egy az atombombáknál még halálosabb fegyver.

Egy olyan eszköz, amit ha szabadjára enged, akkor lehet, hogy a következő 50-100 évben nem lesz ember a Földön.

No, azért ez utóbbi talán túlzás lehet, de tény, hogy megtizedelné az európai lakosságot, sőt, más kontinensekre is eljutna.

Ez pedig nem más, mint egy olyan biofegyver, melynek fejlesztésével egykor bizonyítottan foglalkozott a szovjet hadsereg.

Az Egészségügyi Világszervezet 1979-ben bejelentette, hogy a világ megszabadult a 20. században 300-500 millió áldozatot szedő himlőtől.

A nyugati hírszerzés legnagyobb megdöbbenésére azonban egy szovjet disszidens elárulta:

korábban olyan illegális program irányításáért volt felelős, amelynek keretében a vírust titkos laboratóriumokban biológiai fegyverré fejlesztették. A történelemben először valószínűleg Nagy-Britannia vezetőinek fejében született meg a gondolat, hogy a himlőt háborús célokra használják fel.

Szóval ebben a Nyugat és a Keletz egyaránt sáros.

A tudósok akkoriban a háborús logikától nem megszabadulva mindenből fegyvert akartak csinálni.

Hirdetés

A vírus teljes kiirtását zászlajára tűző globális kampány idején a szovjet doktorok mintákat vettek a himlőből, amelyből biológiai fegyvert készítettek a szovjet hadsereg számára.

Az oroszok a világméretű kampányt még 1958-ban indították, s megígérték, hogy évente 25 millió dózis vakcinát gyártanak.

Titkos himlőfegyver szovjet módra

Alibek állítása szerint a Kreml megértette, hogy ha a himlő terjedését megállítják, a vakcina pedig elfogy, akkor a fegyver a valaha volt leghatásosabb eszköz lehet az emberi faj megsemmisítésére.

A tudós beszámolójában elmondta, hogy a biológiai harci eszközök olyan stratégiai fegyvereknek számítottak, amelyeket Los Angeles vagy New York ellen is bevethettek volna.

A himlő népszerűsége onnan eredt, hogy emberről emberre, elég könnyen – levegőn keresztül – terjedt, amely képes volt országos járványt is okozni, halálozási rátája pedig igen magas, 10-30%-os volt – ebből Zagorskban húsz tonnát halmoztak fel.

Alibek szerint a Szovjetunió felbomlása után a rosszul fizetett vagy munka nélkül maradt tudósok eladhatták a birtokukban maradt mintákat a lator államoknak.

A tudós állítja: nyilvántartásba nem vett készletek is lehetnek más országokban.

A nyugati hírszerzés szerint Észak-Korea és Oroszország is birtokában van annak a képességnek, hogy a himlőt tömegpusztító fegyverré alakítsa.

Putyin birtokában lehet egy biofegyvernek?

Nagy talány a fentiek ismeretében, hogy vajon birtokában van-e Putyinnak ezekből az elveszett készletekből, vagy ne adj’ Isten tovább fejlesztették.

Erre noha semmilyen bizonyíték nincs, kizárni sem lehet.

Az egyre elborultabban viselkedő orosz elnök pedig számtalan alkalommal atommal is megfenyegette a világot.

Azonban talán még ő maga sem olyan őrült, hogy olyan valamit szabadítson ki Pandóra szelencéjéből, mely az egész emberiséget kiirthatja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.