Egy új, áttörést hozó kutatásban olyan immunsejteket - T-sejteket - sikerült létrehozni, amelyek laboratóriumi körülmények között felismerték és hatékonyan pusztították
Dr. Oláh Kálmán elmondta, a tapasztalatok alapján kik vannak leginkább veszélyben. Minden magyarnak kötelező! Dr. Oláh Kálmán hét Balaton-parti településen
Az elhunyt szeretteinkhez való kapcsolódást mitikus titok veszi körül. Nem is gondoljuk, milyen fontos, mekkora erő van az élő és
Megdöbbentő tervezet részletei és virológusok interjú közbeni elszólásai jelzik előre, mi vár a magyar lakosságra? Ismét ultimátumot küldhetnek nekünk... Nem
‼️Minden eddiginél sokkolóbb dolgokról számolt be! Ezeket jobb ha minél többen tudjátok!‼️ Már ma kellene kezdeni az oltási kampányt, ugyanis
Ez mindent meg fog változtatni, még az oltáselleneseket is meg fogja győzni - vélik sokan. A Pfizer saját kutatásai alapján
A kormány táblázata több sebből is vérzett, nemzetközi kutatásokra és szakmai információkra alapozva egy hozzáértő most kijavította! Az Ázsiában Szakadtam
2025-re katasztrófát okozó napkitörés is elérhet minket? Már a mostani kitörések is pusztítást végezhetnek a GPS- és kommunikációs műholdakon. A
Nem akármit ejtett ki a száján. Ez lenne a végső cél? VIDEÓ! Az ATV vendége volt Rusvai Miklós virológus, és
Alapjaiban írhat újra mindent amit a bolygónkról tudunk. Másképpen fogalmazva, a levegő tipikus nyomása az autógumik belsejében valahol 35 psi