CímlapsztorikÉrdekes világ

Csak a 65 év ALATTIAKAT lehet beoltani ezekkel – kiadták a figyelmeztetést!

Hivatalos tájékoztatás érkezett a vakcina gyártóktól! Nagyon fontos, az elmúlt hetekben bekövetkezett súlyos mellékhatások és halálesetek kapcsán reagáltak!

A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát – jelentették német lapok hétfő este.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni.

Hirdetés

Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték.

A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

Nincs pontos összefüggés az elmúlt hetek híreivel, melyek szerint idős betegek halál az oltással lenne kapcsolatban, illetve néhány napja egy idős beteg szintén krónikus betegségekkel az oltás beadását követően halt meg Szlovéniában.

Ennek ellenére sokan azt mondják, hogy a gyógyszergyárak és az illetékes szervek is részbe emiatt is adták ki a figyelmeztetést.

Természetes, hogy egy ilyen vakcina immunválaszt vált ki, hiszen éppen ez a lényege.

Azonban a túlzott immunválasz egyes súlyos betegségekben, krónikus kórságokban szenvedő, legyengült idős betegeknél már beláthatatlan mellékhatásokkal is járhat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!