CímlapsztorikÉrdekes világ

Csalódott Orbán Viktorban az oxfordi mentora – szerinte teljesen kifordult önmagából

Egyre többen fordulnak el Orbántól egykori barátai, szövetségesei és “tanárai” közül…

Eddig nem ismert titkokat osztott meg Orbán Viktorról oxfordi mentora, a lengyel Zbigniew Pełczyński professzor.

Az egyetemi oktató a Blikknek úgy nyilatkozott, rendkívül tehetséges diáknak tartotta a későbbi kormányfőt, ám utólag csalódott benne.

Hirdetés

Egyik jól ismert fejezete Orbán Viktor karrierjének az a néhány hónap, amikor a fiatal politikus az Oxfordi Egyetemen tanult.

Ezt még a friss, angol nyelvű honlapján is megemlítette, bár mint korábban megírtuk, arról elfelejtett beszámolni, hogy a Soros Alapítvány ösztöndíjával vett részt a képzésen.

Az ösztöndíjprogram kulcsfigurája a ma 96 esztendős Zbigniew Pełczyński volt, aki a nyolcvanas évek elején találta ki és szervezte meg az oxfordi tanulás lehetőségét a lengyel és a magyar diákok számára.

Orbán Viktor interjúja állítólag olyan jól sikerült, hogy nemcsak felvették az oxfordi Pembroke College-ba, hanem a mentorálását is elvállalta a lengyel professzor.

Diáktársai hamar megtudták, hogy kicsoda, a fiatal Orbán Viktor egyáltalán nem feszélyezte magát Oxfordban. Jellegzetes akcentusa ellenére nem jelentett gondot neki a kommunikáció.

Laza volt, karizmatikus, kissé csipkelődő; egy rocksztár személyiségjegyeit hordozta

– emlékezett vissza a Blikk érdeklődésére a későbbi miniszterelnök egyik akkori, neve elhallgatását kérő diáktársa, aki egyébként napjainkban II. Erzsébet királynő által az egyik tekintélyes lovagrend tagjává tett brit külügyi szakértő.

Hozzátette, a fiatal politikus részt vett a társasági életben, és nem riadt vissza attól, hogy megszegje a szabályokat.

Viktor akkoriban harcosan kiállt a szabadság mellett és mindennemű tekintély és hatalom ellen. Ebben mára gyökeresen megváltozott

Hirdetés

– jegyezte meg az egykori oxfordi diáktárs.

Zbigniew Pełczyński professzor elmondta azt is, hogy Orbán Viktor már első találkozásukkor közölte, hogy ha időközben kiírják Magyarországon a választásokat, akkor ő otthagyja az egyetemet, és hazautazik.

Ez decemberben így is történt, addig viszont minden második héten találkozott mentorával. A professzor alapvetően ugyanakkor így összegezte tapasztalatait:

Nem hiszem, hogy Oxford valaha is többet jelentett számára, mint egy eszközt a politikai karrierjéhez. Ez egy fontos rész volt számára a nagy egészhez.

Mivel decemberben kiírták a választásokat, Orbán Viktor végül egyetlen trimesztert, azaz a teljes tanév egyharmadát végezte el az Oxfordi Egyetemen. A Blikk kérdésére, hogy kapott-e a későbbi kormányfő valamilyen értékelést az ottani tanulmányaira, a professzor úgy válaszolt:

Nem igazán, hiszen nem is igen volt mit értékelni.

Zbigniew Pełczyński nem titkolta, hogy utólag nagyot csalódott az akkor még liberális Orbán 2010 utáni illiberális fordulata miatt. 1989. decemberi távozásakor azonban nem érezte semmiféle jelét annak, hogy politikai nézetei gyökeresen megváltoznak majd.

Még a Fidesz 1998. évi választási győzelme után is örömmel tett eleget egykori tanítványa budapesti meghívásának.

Utoljára 1999 márciusában találkoztak Magyarország NATO-csatlakozási ünnepségén.

A professzor úgy vélte, ma már kínosan érezné magát egy újabb találkozón.

Forrás: Index

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!