CímlapsztorikTudomány

Csillagközi űrmissziót tervez Kína a Naprendszer peremére: idegen világok felfedezése jöhet!

A Kínai Nemzeti Űrügynökség bejelentette, hogy a jövőben két űrszondát szándékozik eljuttatni a Naprendszer legtávolibb részére.

Vu Vejzsen, a kínai holdmisszió programmenedzsere elmondta, Kína fő célja az lesz, hogy a nemzeti űrügynökségük alapításának 100. évfordulóján, vagyis 2049-ben elérjék a Naprendszer peremét

– számolt be róla a The Houston Chronicle magazin.

Hirdetés

Ahhoz, hogy teljesíteni tudják az előre kitűzött határidőt, Kínának az elkövetkező három év során ki kell fejlesztenie azt az infrastruktúrát és technológiát, amivel képesek lesznek kilőni a világűrbe egy masszív és ellenálló szondát.

Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, Kína lehet az Egyesült Államok után a másik nemzet, amely elhagyta a Naprendszert.

Az időzítés szintén kreatív jelleget ölthet, hiszen pontosan 100 csillagászati egységre távolodhat el az űrszonda a Földtől azon a napon, amikor 100. évfordulóját ünnepelheti majd az űrhivatal 2049-ben.

Sokkal többről van szó, mint puszta szimbolizmusról, ugyanis a helioszféra tanulmányozása már évek óta lázban tartja a tudósokat…

A kínaiak pedig arról biztosították kollégáikat, hogy nyilvánosságra fognak hozni minden fontos adatot a repülésről.

Mindezekből kifolyólag fontos részletekre derülhet fény az univerzum és a galaxisok keletkezése kapcsán, továbbá kiegészíthetik a Voyager űrszondák által begyűjtött hasznos infókat.

Ezáltal tisztább képet festhetnek az asztronómusok Naprendszerünkről.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.