CímlapsztorikTudomány

Bill Gates: a világjárvány csak a kezdet – jobb, ha hallgatunk rá most az egyszer!

Eddig mindig bejött minden “jóslata”.

Most is előre tudhat valamit…?!

Bill Gates szerint komolyan fel kell készülnünk egy olyan világkatasztrófára, ami alapjaiban fogja meghatározni a világunkat, és akár véget is vethet neki.

Hirdetés

nem valamiféle természeti katasztrófáról van szó, hanem arról, hogy szerinte átléptünk egy olyan korszakba, amit a világjárványok sorozatos egymásutánja fog jellemezni.

Szerinte nem lehetetlen, hogy akár 3 éven belül jöhet a következő.

Ha pedig addigra nem lábalunk ki a koronavírus járványból, egyszerre két világjárvánnyal is küzdenie kell majd az emberiségnek.

Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek.

Bill Gates Derek Muller YouTube-csatornáján, a Veritasiumon szólalt meg azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után további veszélyek fenyegetik az emberiséget: a klímaváltozás és a bioterrorizmus.

Gates, aki gyakran esik összeesküvés elméletek áldozatául elmondta, hogy a klímaváltozás még nagyobb pusztítást végezhet majd, mint a világjárvány, valamint a bioterrorizmusról is szót ejtett.

Elmondta, hogy elképzelhető, hogy egy nagyobb hatalom akár az egész világra rászabadíthat egy mesterséges vírust, a kórokozók pedig akár irányíthatóak is lehetnek.

A BBC-nek a Microsoft alapítója hozzátette, hogy a világjárványt fényévekkel egyszerűbb lesz legyűrni, mint a klímaváltozást, szerinte ha a kormányok nem döntenek úgy, hogy összefogva cselekednek az ügy érdekében, akkor nagyon nagy baj lesz.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.