CímlapsztorikÉrdekes világ

Dávid naptár 2021: ilyen tavasz, nyár, ősz és tél vár ránk az időjós szerint

Megvan, mire készülhetünk 2021-ben?

Az előrejelzés egy szerencsés felismerés és 40 év kutatás eredménye.

Tájékoztatást ad az időjárás változásának folyamatáról. A napi előrejelzéseket nem helyettesíti, de sok esetben napra pontos.

Hirdetés

Ezért ha valaki hozzájut, az a következő években is igényli.

Készítését az tette lehetővé, hogy a tudomány által már korábban felismert időjárást alakító tényezők mellett a Naprendszer tagjainak tömegvonzását is figyelembe veszi. Feltehető, hogy ennek a tudománynak ezt a feldolgozatlan témáját sikerült átlátni.

Az előrejelzés az élet minden olyan területén használható, amelyet az időjárás befolyásol.

Dávid Mihály azt mondja, bár a 2120. évi naptárát már elkészítette és napokon belül a nyomdába kerülhet, egészségi állapota miatt nem tudja, mit hoz majd a jövő, és lesz-e még 50. Dávid-naptár is…

Amíg a teljes előrejelzést kiadja, itt egy kis ízelítő.

Elmondása szerint viszonylag enyhe tél vár ránk, kevés csapadékkal.

A tavasz hirtelen fog megérkezni, egy nagyon kicsi átmenetet képezve a nyár előtt.

A tavaszi időjárás és évszak évek óta egyre szűkül, a jövőben pedig elkerülhetetlenül fel fogja váltani a jelenleg 4 évszakra bontott ciklust a 3, illetve 2 évszakos ciklus, a tél és nyár “tánca”.

Nem, vagy csak alig lesz átmenet a következő években…

Hirdetés

A nyár nagyon meleg lesz, hosszan elnyúló hőhullámokkal tarkított. A május, június eleje csapadékos lesz.

Várhatók a 2020-as évhez “kilengések”, extrém mennyiségű csapadékok leesése egyes régiókban.

A nyár közepe valóságos pokol lesz, forróság és nagy szárazság, időnként nagyobb mennyiségű,d e aránytalan csapadékkal.

A tél pedig enyhévé válik, alig lesz az ősz és a tél között átmenet.

Hirtelen fog beköszönteni, és bár lesznek nagyon hideg éjszakáink, ezek az eljövendő telek már messze nem lesznek olyan hidegek, mint 10 évvel ezelőtt…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!