CímlapsztorikMisztikum

David Wilcock: Az USA idegen technológiát használ hogy “lássa a jövőt”

A projektet állítólag úgy hívják a titkos programban résztvevők, hogy a “tükör”.

Az egész világot megváltoztatná az, ha ezt nyilvánosságra hoznák.

David Wilckock amatőr összeesküvés elmélet szakértő és oknyomozó megdöbbentő információkkal állt elő.

Hirdetés

Ha csak a fele igaz annak amit mond, akkor olyan dolgok mehetnek a háttérben, amikről a világ alig tud valamit, és ami mindent megváltoztatna.

David Wilcock azt állítja, hogy létezik egy “Tükör” nevű projekt, melynek keretében az USA olyan technológiát fejlesztett ki, ami lehetővé teszi a jövőbe való belepillantást.

Ez a technológia ráadásul eredetileg földönkívüli technológia.

A Pentagon felsőbb körei tudnak a projekt létezéséről és évtizedek óta finanszírozzák a kutatásokat.-

A Tükör egy hatalmas szerkezet,mely köré egy védelmi hálóként működő, kolosszális méretű földalatti bázist is építettek. A pontos helye nem ismert, érthető okokból.

Hatalmas gyűrűkből áll, amik más-más irányba forognak

Ezek a gyűrűk egy központi rész körül pörögnek.

A “Tükör” lényegében nem más, mint az emberi tobozmirigy egyfajta technikai felerősítése. Vagyis a sokak által emlegetett harmadik szemet váltja ki.

A spirituális körökben azt állítják, hogy a harmadik szemmel lehet látni előre dolgokat, a jövőt lényegében, valamint képesek egyes médiumok ezzel észlelni maguk körül a túlvilág lényeit.

Hirdetés

Egy kapszula van egy vízzel teli tartályban, ami körül a gyűrűk forognak. A kapszulában egy szék van, amibe egy személy ülhet bele, így tudják aktiválni a Tükör igen bonyolult rendszerét.

Állítólag földönkívüli technológiák műszaki visszafejtésével hozták létre a Tükör projektet.

Amikor a gyűrűk elég gyorsan forognak, akkor a kapszulában lévő személy képes látni a jövőt.

David Wilcock a Kapcsolat című filmben látott szerkezethez hasonlítja a Tükröt.

Szerinte a film is egyfajta kiszivárgó lenyomata volt annak, hogy évtizedek óta mi ment a háttérben, és milyen jövőbe belelátó technológiákkal kísérleteztek.

Persze sokan kétkedve fogadják Wilcock történetét, mégis sokan hiszik, hogy lehet valóságalapja annak amit mond.

Elég a CIA egykori parakutatásaira gondolni, melyek ma már mindenki számára felkutathatók a CIA hivatalos archívumában.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!