CímlapsztorikÉrdekes világ

Döntés: bevezetik a kötelező majomhimlő-karantént? Elkezdődött…?!

A hatóságok három hét elzárást írtak elő azoknak, akiknél igazolták a fertőzést Belgiumban.

Vissza a “jó öreg” lezárások, karanténok, kijárási tilalmak korszakába…?

Ennek sose lesz vége, járványok járványok hátán, az emberi szabadságjogok meg a béka fenekében…?

Hirdetés

Már Magyarország határain kopogtat az új, mutálódott majomhimlő.

Terjed a járvány, jöhetnek az újabb “lezárások”?

Mint arról mi is írtunk, egyre több országban azonosítanak majomhimlővel fertőzött embert. A majomhimlő egy olyan ritka, halálos vírus, mely elsősorban Afrika középső és nyugati részén fordul elő.

Már tavaly nyár elején is regisztráltak majomhimlős esetet az Egyesült Királyságban, az elmúlt héten pedig Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, az Egyesült Államokban és Kanadában is több megerősített és gyanús esetet jelentettek.

Bevezetik a kötelező majomhimlő-karantént

Belgiumban most bejelentették, hogy a világon elsőként bevezetik a kötelező karantént a majomhimlő-fertőzések miatt

-írja a Daily Mail.

A lap szerint a belga hatóságok három hét karantént írtak elő az igazoltan fertőzött betegeknek. Eddig három esetről tudnak.

Az elsőt pénteken jegyezték fel, és mint kiderült, mindegyik beteg egy antwerpeni fesztiválhoz köthető.

A világon eddig 14 országban igazolták a majomhimlőt embernél. A WHO jelentése szerint 50 felett van az esetszám, de valószínű, hogy több eset fordulhat elő hamarosan.

A 9 európai ország mellett az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is találtak már fertőzötteket.

Hirdetés

Vége az emberi szabadságnak?

Sokan a mostani belga döntéstől azért riadtak meg, mert feleleveníti milyen volt, amikor covid karantén jellemezte majdnem az egész világot.

Amikor az emberek szabad mozgáshoz való jogát nemes egyszerűséggel járványügyi intézkedésekkel, közegészségügyi veszélyre hivatkozva korlátozták.

Az elején még indokolt is volt, de a későbbiekben már nem, és ezt számos ország bírósága mondta ki utólag, főleg azt, hogy egyes intézkedések mértéke meglehetősen túlzó volt.

Most, hogy beléptünk a járványok korszakába, mert itt a majomhimlő, a titokzatos, gyerekeket érintő májgyulladás, és még ki tudja mi, végleg lemondhatunk a régi világról, és az emberi szabadságról…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!