CímlapsztorikTudomány

Szlávik János megkongatta a vészharangot: ez egy mutálódott majomhimlő világjárvány lehet

Szerinte mutálódhatott a vírus, ennek következménye hogy gyorsan kezdett el terjedni.

Világszerte terjed, már Szlávik is megszólalt

A majomhimlős betegek többsége nem Afrikába utazva kapta el a vírust, ami aggasztó – ezt mondta Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mandinernek.

A Nyugat- és Közép-Afrikában jelen lévő betegség május elején jelent meg Európában egy olyan páciensnél, aki Nigériából érkezett vissza nem sokkal korábban.

Hirdetés

A betegség azóta Európa-szerte terjedni kezdett, és vasárnap már Bécsben is találtak egy pácienst, aki elkapta a fertőzést.

Mutálódhatott a vírus

Szlávik János szerint a mostani páciensek közül csak egyről lehet biztosan tudni, hogy előtte járt Afrikában. Emiatt a tudósok attól tartanak, hogy a vírus mutálódhatott, és ennek következtében gyorsabban terjedhet az emberek közt. Az sem kizárt, hogy a kórokozó egy ideje már Angliában cirkulál – tette hozzá.

Az infektológus szerint egyelőre kicsi az esélyt arra, hogy a majomhimlő a koronavírushoz hasonló járványt fog eredményezni, de nem árt figyelni a vírusra, mivel a legtöbb országban – például a portugáloknál és a spanyoloknál – még mindig nem tudják, hogy melyik páciens vihette be az országba a vírust.

Az esetek többségében a beteg homoszexuális, de már olyan érintetett is találtak, aki nem az

– hívta fel a figyelmet Szlávik János.

Drámai ütemben terjed, így kapható el

Szlávik János azt is elmondta, hogy a vírus vélhetően apró sebeken keresztül terjed nedvekkel, nyálkahártyaérintkezéssel, vagyis szoros kontaktus kell a vírus továbbadásához.

Ha valaki utazik egy fertőzött mellett, úgy tuti nem lehet elkapni

– mondta az infektológus főorvos, hangsúlyozva, hogy a betegség még nem is jelent meg Magyarországon.

Szombatig bezárólag tizennégy országban mutatták ki a majomhimlő jelenlétét. Vasárnap már Ausztriában is találtak egy pácienst, és ugyanez megtörtént Görögországban és Norvégiában is.

Hirdetés

Vasárnap estig az osztrák páciensnél megerősítették, hogy valóban a majomhimlő fertőzte meg. A másik két országban még csak a tünetek alapján valószínűsítik, hogy majomhimlő fertőzhette meg a beteget, vizsgálati úton náluk még nem erősítették meg a kórokozó jelenlétét.

A betegség ellen a feltételezések szerint jó védelmet jelenthet a feketehimlő elleni vakcina is, de ha a majomhimlő gyors terjedésbe kezd, akkor nem kizárt, hogy egy arra specializált vakcinára is szükség lesz.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!