Dr. Glenn Dennis vallomása: orvos voltam Roswellben, saját szememmel láttam a testeket, nem emberek voltak

Kitálalt arról, hogy minek is volt tanúja a roswelli ufókatasztrófa éjszakáján. 1947-ben Glenn Dennis volt az egyetlen ember az új-mexikói Roswell városában, aki rendelkezett a holttestek preparálását, valamint megfelelő kezelését illető szakképzettséggel…

1947-ben Glenn Dennis volt az egyetlen ember az új-mexikói Roswell városában, aki rendelkezett a holttestek preparálását, valamint megfelelő kezelését illető szakképzettséggel.

Nem csoda hát, hogy a közeli légitámaszpontról is mindig öt hívták a balesetekhez.

Július 8-án azonban egy teljesen más ügyben csengett a telefon a Ballard Temetkezési Irodában.

Amikor megcsörrent a telefon az irodában, Dennis felvette és a vonal túlsó felén a roswelli bázis temetkezési ügyekben illetékes tisztjét hallotta.

-Ez elméleti kérdés, de van önöknek egy három vagy négy láb hosszú, hermetikusan zárható koporsójuk?

– Igen, van – felelte Dennis.

– Hány darab?

– Egy.

– Mennyi időbe telne többet beszerezni?

– Ha még délután három óra előtt felhívnánk az amarillói raktárt, holnap reggelre lenne több. Csak nem történt valami?

Mit említettük, Dennisnek szerződése volt a hadsereggel, miszerint ő intézi a temetéseket, még a szerencsétlenségekből adódókat is.

– Nem, semmi. Ezt csak puszta érdeklődésből kérdeztem.

A beszélgetésnek ezzel vége volt és Dennis visszament dolgozni. Egy órával később ismét telefonáltak a támaszpontról.

– Miként kezelne olyan holttesteket, amelyek négy-öt napig a sivatagban hevertek a tűző napon? – kérdezte a tiszt, újfent hangoztatva, hogy csak érdeklődik és nem történt baleset.

Dennis elmondta, mit tenne, majd további kérdésekre is válaszolt azzal kapcsolatban, hogy milyen balzsamozó, illetve tartósító folyadékokkal kezelné a tetemeket, hogyan bánna a ragadozók által roncsolt szövetekkel és hogy melyik a legjobb módszer a maradványok összegyűjtésére.

Dennis minden igényt kielégítően megfelelt a kérdésekre, ám ezzel párhuzamosan a kíváncsisága is egyre fokozódott.

Mi történhetett a bázison, ami ilyen különös és körültekintő intézkedésekhez vezetett és ennek ellenére őt nem hívták?

– Ha ilyen eset történik, jobb, ha nekünk szól – próbálkozott Dennis.

– Történt valami baleset?

– Nem, nem. Csak információkat gyűjtünk.

Ismét csak egy óra telhetett el, amikor a szerencse Dennisre mosolygott. Egy ifjú pilóta motorbalesetet szenvedett és megsérült a karján. Dennist hívták, hogy menjen a helyszínre, lássa el a sérültet, majd vigye őt vissza a bázisra.

Glenn végrehajtotta a szükséges segítségnyújtást, majd elindultak a támaszpontra. Az őrök jól ismerték őt, minden igazoltatás nélkül beengedték. Dennis a kórházi részleg felé kanyarodott és a szokásos parkolóhelyre szeretett volna beállni. Amikor odaért, látta, hogy két másik mentőautó foglalja el a helyet, ezért kénytelen volt azok mellé parkolni.

Ezután a sérült pilótával együtt bement az épületbe. Amikor elhaladt a katonai rendészek által felügyelt két másik autó mögött, bepillantott a belsejükbe. Mindkettőben fényes, ezüstszínű, fémhulladékra hasonlító anyagdarabokat látott. Olyannak tűntek, mint az alumínium lemezek, de nem voltak annyira hajlékonyak.

Dennis két, darabonként talán egyméteres tömböt is megpillantott, amelyek ívesen hajlítottak voltak és felfordított csónakokra emlékeztettek. A tárgyak felületét furcsa jelek tarkították, amik leginkább a hieroglifákhoz hasonlítottak.

Dennis bement a kórház előterébe és az italautomatához lépett. A közelben álló tiszt felé fordult és megszólította. -Úgy látom, csúnya repülőgép balesetük van. Visszamenjek a városba a felszereléseimért?

-Ki az ördög maga? – hangzott a nem túl barátságos válasz. Dennis bemutatkozott és megemlítette szerepét a bázison történő balesetek kezelésében.

Ennek ellenére a tiszt kiparancsolta a kórházból és az egész támaszpontról. Dennis nem tehetett mást, mint kifelé indult. Nem jutott messzire, amikor kiáltást hallott.

– Hozzák vissza azt az embert! Egy pillanat múlva két rendész termett mellette és visszakísérték a vörös hajú tiszthez.

– Nehogy vissza merjen menni Roswellbe és szétkürtölje, hogy valami történt itt, mert… – Ekkor fenyegetések sora hangzott el. Dennis kissé felháborodott.

– Maga nem beszélhet így velem! Én civil vagyok. Semmiféle hatalma sincs felettem.

– Figyeljen rám, maga hullamosó! Valaki még megtalálja a csontjait odakint a sivatagban -vetette oda a tiszt, majd utasította a két rendészt, hogy személyesen kísérjék vissza Dennist a városba.

Mialatt kifelé mentek, az egyik műtő ajtaja kinyílt és kilépett rajta egy nővér, akit Dennis személyesen ismert. A nő egy törülközőt tartott a szája elé és úgy tűnt, mintha sírna.

– Glenn, mit csinálsz te itt?! Ezért le fognak lőni! – riadt meg .a nővér.

– Nos, éppen elmegyek innen – mutatott a két katonára Dennis.

A helyiségből két másik alak lépett ki, két férfi, akik szintén törülközőt tartottak a szájukhoz. A nyitott ajtón bepillantva Dennis kerekeken guruló hordágyakat látott odabent. Másnap a nővér felhívta Dennist, és megbeszéltek egy találkozót.

A tiszti klubban jöttek össze, amelynek Dennis tiszteletbeli tagja volt, hiszen ő nem volt katona. A nő itt elmesélte neki, hogy mi is történt: egy földönkívüli űrhajó zuhant le a sivatagban és a hadsereg három idegen lény holttestét találta meg a roncsok mellett.

Két tetem teljesen szétroncsolódott, részint a szerencsétlenség, részint a vadállatok miatt. A harmadik test viszonylag jó állapotban maradt meg. Ahogy tovább beszélgettek, a nővér egyre nehezebben tudott uralkodni az érzelmein, míg végül sírásban tört ki.

Dennis visszakísérte őt a nővérek szálláshelyére, majd elhagyta a bázist. Soha többé nem hallott a nőről és későbbi érdeklődésére közölték, hogy Angliába vezényelték őt. Megszerezte ugyan a címét, de a levelek a címzett elhunyt jelzéssel jöttek vissza.

Dennis alapos beszámolót kapott az asszonytól, hiszen ő is medikus volt. A nővér szerint az idegenek alacsonyak voltak, jóval kisebbek, mint egy felnőtt ember. A kezükön csak négy ujjuk volt, amelyekből a két középső sokkal hosszabbra nyúlt a szélső ujjaknál. A lényeknek nem volt hüvelykujjuk és a karjuk anatómiai felépítése is különbözött az emberétől.

A válltól a könyékig húzódó csont rövidebb volt, mint a könyöktől a csuklóig tartó. A fejük nagyobb volt, mint az emberé, akárcsak a mandulavágású szemük. A nővér egy recept hátuljára rajzolta le a tetemeket.

Habár Dennisnek már nincsenek meg az eredeti rajzok, igen jól emlékszik az ábrázolt lényekre. Az asszony azt állította, hogy a másik két férfi, akik szintén bent voltak, patológusok a washingtoni Walter Reed kórházból. A törülközőre azért volt szükség, mert a holttestek iszonyúan büdösek voltak.

Azért is jöttek ki a műtőből, mert már alig kaptak levegőt. Később le kellett fagyasztaniuk a tetemeket, egyszerűen képtelenség volt megmaradni mellettük.

A vizsgálatok és a boncolás további részét egy hangárban végezték el, ahol megfelelő volt szellőzés, ugyanis a kórház légkondicionálóját nem akarták bekapcsolni, mert az egész épület tele lett volna a kellemetlen szaggal.

Eddig tart Glenn Dennis beszámolója a roswelli eseményekről. Tanúvallomásában találunk pár részletet, amelyek egybevágnak más információkkal, de olyanokat is, amelyek ellentmondanak azoknak.

Hogy egy közismert példát említsünk, vegyük elő a Ray Santilli által 1995-ben közreadott filmet, amely állítólag a roswelli lény boncolását mutatja be. Két fontos különbséget fedezhetünk fel. Az egyik az, hogy a boncolás szemmel láthatólag műtőben zajlik és nem hangárban. A másik – és súlyosabb – eltérés, hogy a lénynek nem négy, hanem hat ujja van és hüvelykujjal is rendelkezik.

Ez utóbbi tényt erősíti meg a roncsokról készült felvétel is, amelyen a panelek hatujjú kéz számára vannak kiképezve. Ez a tény vajon Dennis beszámolójának vagy inkább a Santilli-filmnek a hitelességét ássa alá?

Dennis információi a roncsokról annyira meggyőzőek, hogy el kell fogadnunk, miszerint a saját szemével látta őket. Mint képzett boncnok, nyilván különbséget tud tenni négy és hat ujj között és nem téveszti össze a kettőt, még évtizedekkel az eset után sem.

A Santilli-film valódiságát ezidáig nem tudták egyértelműen bizonyítani, igaz, eredetisége ellen sem került elő igazi corpus delicti. Talán éppen Dennis vallomása lenne ez a hiányzó bizonyíték?