Érdekes világ

Dr. Papp Lajos mesés otthona: a ház az Aranyhegyen, aminek csodájára járnak

A ház Aranyhegyen áll, bioházként félig a földben bújik meg, különlegessége egy hatezer kötetes könyvtárszoba.

Dr. Papp Lajos nevét talán mindenki ismeri ebben az országban.

A Nemzetünk Egészség-őrének, vagy az ország szívsebészének is lehetne őt nevezni.

Hirdetés

A legendás szívsebész

A Prima Primissima, Széchenyi- és Magyar Örökség-díjas professzor Európa egyik legkorszerűbb intézményének, a Pécsi Szívgyógyászati Klinikának volt az igazgatója.

Ezalatt rengeteg beteg életét mentette meg, tette jobbá az egészségét sok tízezer embernek.

Nyugalmazása után sem hagyott fel az emberek gyógyításával, csak most már sokkal inkább tanít, tájékoztat, és felhívja a lélek egyensúlyának szerepére a figyelmet.

Dr. Papp Lajos mesés otthona

A professzor rengeteget dolgozott és ingázott emiatt Budapest, Zalaegerszeg és Pécs között.

Éppenb ezért gondolkodott hoszasen, hogy épít magának egy otthont, egy monumentális “lakot”, mert egy pécsi Aranyhegyne álló telek nagyon megtetszett neki.

Ezután döntötte el 1998-ban azt, hogy megépíti álmai házát, ami 2002-ben el is készült, és tényleg mesés lett.

Az egyedi stílusban 2002-ben épült háromszintes, hétszobás, 500 négyzetméteres családi ház különleges megoldásokkal, öt fürdőszobával, kör- és örök panorámával.

Emellett még medencével, többszintes öntözőrendszerrel ellátott 2880 négyzetméter kerttel rendelkezik.

Az értéke a fél milliárd forintot is elérheti.

Hirdetés

Nyugdíjasként Budapesten élek, már semmi sem köt Pécshez, ezért szeretném eladni a házat – nyilatkozta korábban a doktor úr.

Elképező és igazi nagybetűs ÍZLÉSRŐL árulkodik a belső tér. Van egy óriási könyvtárszoba, ahol Dr. Papp Lajos tudástára van, ahol több ezer kötet pihen.

A nappali, ebédlő is mesés, a táltos motívumokat idéző, tágas, vendégszeretetet sugalló.

Egy ilyen otthonban élni nagyon jó lehet, Papp Lajos ezt meg is érdemli, hiszen nagyon sokat köszönhetünk mindannyian neki.

Reméljük,m hogy még nagyon sokáig velünk lesz, és tanítja a nemzetet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.