Drámai mértékű a halpusztulás: tömeges kihalás a Balatonban? Megszólaltak a hatóságok!
Az utóbbi időben egyre több kérdést kaptak a Balaton partján megjelenő haltetemekkel kapcsolatban, ezért most tájékoztatót adott közre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Veszélyben lehet a Balaton teljes halállománya?
A Balatonon, mint természetes vízen szinte az év minden szakaszában figyelhető meg haltetem, de ciklikusság is felfedezhető.
A tavaszi időszakban a jégborítottság megszűnésével és a halak ívási periódusának befejeztével figyelhető meg az első érezhető tetemszám-emelkedés, majd a víz hőmérsékletének 20 Celsius fok fölé emelkedésével egy második növekedés tapasztalható.
A tetemek területi eloszlása igen drasztikus különbségeket eredményezhet az uralkodó szél és a tó áramlási viszonyainak függvényében
– olvasható a cég közleményében.
Mint írták, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. évente 30–40 tonna partra vetődött haltetemet gyűjt össze és szállít el.
Ez az érték a Balatonban élő halmennyiség becsült biomasszájához viszonyítva elenyésző mennyiséget (≈1%) tesz ki.
Az elpusztult egyedek legnagyobb része a tavaszi időszakban tűnik fel a parti régióban, és legnagyobb tömegét olyan fajok (busa és angolna) idős példányai teszik ki, amelyek utolsó telepítésére 1983-ban (busa), illetve 1991-ben (angolna) került sor.
Mivel az angolna katadrom (édesvízben fejlődő, de tengerben szaporodó) fajként biztosan nem, a busa pedig az eddigi kutatások szerint szinte biztosan nem szaporodik a tóban, az évről évre tapasztalt elhullások a természetes kiöregedési folyamatnak tudhatók be.
A fentieket követően a leggyakoribb elhullott fajok a keszegfélék közül kerülnek ki.
A kedvezőtlen kondícióban lévő, rosszul telelt, erősen parazitált, idős és/vagy beteg egyedek legnagyobb számban az ívás jelentette többlet energia-veszteség miatt pusztulnak el a tavaszi időszakban, kisebb számban pedig a nyári hirtelen felmelegedések, majd tartós kánikulákat követően.
Az utóbbi években tapasztalt enyhe telek sajnálatos módon kedveznek a paraziták elszaporodásának – közölték.
Emiatt is váltak gyakoribbá az apró piros sebekkel tarkított hámfelületű keszegfélék (főleg dévérkeszegek) a horgászfogásban és az elpusztult egyedek között is.
Ezeket a piros pöttyöket a Tracheliastes maculatus nevű, a Lernaea-félékhez tartozó copepoda rák okozza.
A parazita önmagában nem okozza a hal elpusztulását, de az így nyíló fertőzési ablakon át egyéb patogén baktériumok, gombák támadhatják meg a legyengült állatot. Az elhullás mértékét környezeti sokk (pl.: hirtelen hőmérséklet/légnyomás változás) is felerősítheti.
Az utóbbi néhány évben egyre szembe tűnőbbek a tavaszi időszakban elhullott pontyok, amelyek mennyisége azonban eddig még nem haladta meg a szórványos elhullás kategóriáját.
Többszöri mintavétel után sem találtak az állategészségügyi szakemberek olyan betegséget, amelyet balatoni pontyból mutattak ki és nagyarányú pusztulásért lehetne felelős. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy egy teljesen természetes rendszerben is történik elhullás.
A Balatonban pedig a halászat megszűnése és az egyre erősödő haltelepítéseknek, és szigorodó szabályozásnak köszönhetően megnövekedett a pontyállomány mérete. Így a nagy számok törvénye alapján több lett a tetem is – magyarázták.
Egy-egy elpusztult nagy hal esetén nehéz megmondani, hogy mi volt az elhullás konkrét oka:
Okozhatták paraziták, öregedéssel járó legyengülés, egy megfogás és visszaengedés során a horgász által vétett halkezelési hiba, környezeti sokk, vagy ezek különböző variációjú együtt állása is.
A horgászlétszám megnövekedése miatt szintén a nagy számok törvénye alapján gyakoribb lehet a halkezelési hiba is, de az elpusztult állatok közül is többet észlelnek – míg korábban a tetemek jó része észrevétlenül bomlott le a nádasokban.
