CímlapsztorikMisztikum

Durva, ami vár ránk 2022-ben Nostradamus jóslata szerint

Eddig is több jóslata tűpontosan bejött, ha valóban most is “igaza lesz”, akkor 2020 és 2021 semmi sem volt ahhoz képest, ami ránk vár…

Nostradamus jóslata szerint hatalmas gazdasági összeomlás várható 2022-ben, így cégek mennek csődbe…

Sőt a nemzetközi tőzsdének be kell zárnia egy időre a pánikszerű felvásárlások miatt

Hirdetés

– írja az express.co.uk.

2022-ben bárki az űrbe repülhet majd, amivel kezdetét veszi az űrturizmus új korszaka.

Mindez a technológiai fejlődésnek köszönhető Nostradamus szerint.

Ezt Parker úgy érti, hogy robotok fogják uralni a világot 2022-től, a mesterséges intelligencia fejlődése pedig apokaliptikus lehet.

Egyik 2021-es próféciája továbbá arról szól, hogy két szövetséges ország klasszikus és nyílt katonai konfliktusba kerül egymással.

A tengeri flotta pedig teljesen egymás ellen fordul.

A jövendölés szerint a konfliktus globális háborúvá fajul, bevonva a világ leghatalmasabb országait.

Emellett több természeti katasztrófáról is ír, nagy földrengésekről és hurrikánokról, a tengerszint pedig veszélyesen meg fog emelkedni.

Természetesen a 16. századi alkimista próféciáit és azok interpretációit érdemes fenntartással kezelni.

Hirdetés

Szerintetek megint igaza lesz?

2022 rosszabb lehet, mint 2020 vagy 2021 volt?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!