Édenkertet kaptunk az Istentől, így tettük pokollá! Az emberiség lezüllésének története
Ha van valami, akkor ez el fog gondolkodtatni a világunkról és arról, hogy miért is az ember a legkárosabb pestise ennek a bolygónak…
A történet, mely nem hagy majd nyugodni. Az ember lelkiismeretének belső monológja…
Akkor még bátortalanul lépkedtünk az ősi szavanna pusztaságában, nehogy bármi megsérüljön, és bűnnek tartottuk puszta létezésünket is.
Megpróbáltunk minél jobban harmóniában élni a természettel és az állatokkal, mert meg akartuk becsülni azt a paradicsomot, amit az Istentől kaptunk.
Ellenben a mai, modern világ embere már teljesen másképpen gondolkodik. Önző, beképzelt és mohó. Mindent megpróbál megenni, meginni és elpusztítani. Minden értelemben habzsolja a világot, nem foglalkozva azzal, hogy ez a világnak fáj, és előbb-utóbb el is fog fogyni.
A Föld flóráját és faunáját teljesen tönkretettük. A Csendes-óceán élővilágának kétharmadát kiirtottuk.
A Nagy Korallzátony haldoklik, és valószínűleg már menthetetlen, akárcsak a legtöbb őserdei ökoszisztéma. mára alig maradtak érintetlen zegzugai a bolygónak, ahová az élőhelyüket vesztett állatok és egyéb lények elmenekülhetnek az ember haragja elől.
Szép lassan egyre inkább eluralkodott az emberi civilizációban a pénz és a hatalom ideológiája.
Ma már mindent a pénz irányít, néhány papírfecniért dolgoznak egyesek egy egész életen át, és az alapján ítélik meg az embereket. Az értékrend, és a társadalomban betöltött fontosság azon múlik, mekkora autód van, és mennyi pénzed.
Mindeközben a közöny az elesettek iránt olyan mértékben megnőtt, hogy lassan már a körülöttünk élő szeretteinkkel is úgy bánunk, ahogyan egy idegennel sem bánnánk.
Az emberi erkölcs lezüllött, akárcsak maga az emberiség.
Így tettük az Istentől kapott paradicsomunkat igazi pokollá, ahol már szenvedés élni, és egyre többen választják az öngyilkosság nevű kiutat.
Ahol a papok gyerekeket molesztálnak, és a Vatikán szóvivője népirtásról beszél.
Ahol a pápa erőszakos muszlim bevándorlók lábát mossa és csókolhatja, és ahol megtörténhetett két hihetetlenül véres és brutális világháború.
Ahol a család már nem érték többé, hanem egy kerülendő társadalmi és szociológiai elem, melyet rabságként fognak fel, egyfajta lelki börtönnek, örök kötelék és szeretet helyett.
Ahol az emberek a baleset köré gyűlnek, de nem azért, hogy segítsenek, hanem azért, hogy fényképezhessenek, kamerázhassanak, egy jót borzonghassanak.
Hogy tudunk-e ezen még változtatni? Mindig van remény, és sosincs túl késő. Az emberiség még visszatalálhat a helyes útra, és újra paradicsommá teheti a poklot.
Ez az erő ugyanis mindenkiben benne van.
Érdemes lehet ezen mindenkinek elgondolkodnia. otthon, a szobája magányában, és végre felemelni a fenekünket, hogy változást érjünk el.
Különben ez aváltozás minekt fog elmosni.
Ideje ADNI a Földnek és küzdeni érte, nem csak mindig örökkön örökké elvenni…
