CímlapsztorikÉrdekes világ

Egész Magyarországot gazdaggá teheti a Börzsönyben található aranytartalék

A kitermelők állítása szerint a a teljes magyar aranytartalék tízszeresét rejtheti a Börzsöny!

Az információk szerint ezer tonna arany és ezüst van a hegységben, ráadásul nem túl mélyen, és a természet károsítása nélkül kitermelhető formában.

Sehol a világon nincs olyan dúsulás, mint a Börzsönyben, ráadásul mindez a földfelszíntől csupán 65 méterre található, illetve a legmélyebb pontja sincs 105 méternél mélyebben, ami „egy igen kezelhető dolog”

Hirdetés

– emelte ki az InfoRádióban Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. ügyvezető igazgatója, Varga István.

A dúsulás a Márianosztra–Kóspallag–Nagybörzsöny háromszögben található, amely a Natura 2000 által szigorúan védett, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területe alatt húzódik, tehát ásatási céllal nem lehet belépni.

Mindezt figyelembe véve a vállalat az ide vezető lejt aknákat az említett három község közigazgatási, vagyis nem védett területéről indítanák, amelyek nagyjából 65 méter mélyen találkoznának a Nagyirtáspuszta nevezetű helyiség alatt.

Ha sikerülne kinyerni az aranyat, akkor az lényegében egész Magyarországot kőgazdaggá tehetné.

Összesen 1078 tonna arany és 909 tonna ezüstről van szó.

Összehasonlításképpen a Magyar Nemzeti Bank aranyállománya körülbelül 100 tonna.

A szakember hozzátette: a kitermelés, a két-három évnyi engedélyeztetést beleértve, nagyjából 14 évet jelent, körülbelül 1 milliárd eurós beruházás mellett, viszont nagyjából 50 milliárd eurós bányászati potenciállal bír.

Ami a pesszimista számítások szerint is 38 milliárd euró – adózás utáni – nyereséget jelent.

Persze azt hozzá kell tenni, hogy nem az átlagembernek fog csurranni-cseppenni ebből a vagyonból, sajnos.

Hirdetés

De az ország számára mindenképpen jelentős nyereség lesz.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.