CímlapsztorikÉrdekes világ

Egészségügy: este 10-ig lesz elérhető orvos, éjszaka már nem?

A még elérhető ügyeleti pontok mintegy harmada megszűnik. Megint az az érzése az embernek, hogy “kéretik megdögleni, nem az egészségügye terhelni”?

Átalakítják Hajdú-Biharban azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna

– tudta meg a Népszava.

Hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk: egy január elsejétől hatályos jogszabály alapján a kormány alaposan átszabja a háziorvosi ellátást, benne az alapellátási ügyeleti rendszert is.

A tervek szerint

Budapest kivételével az Országos Mentőszolgálatra (OMSZ) bízná a feladat megszervezését, így a még elérhető ügyeleti pontok mintegy harmada megszűnik.

Az országos Mentőszolgálat a Népszavának azt írta, hogy

„a Hajdú-Bihar megyei modellprogram igazolta az egységes, OMSZ által koordinált ügyeleti rendszer előnyeit”.

Az orvos szakszervezet elnöke úgy tudja, hogy

a megye a pilotprogamban működtetett 24 ügyeleti pontjából az átalakítás után mindössze 10 olyan marad, ahol délután négytől este tízig lesz orvos.

Este tíztől reggel nyolcig pedig csak öt helyen érhető majd el gyógyító.

A Népszava azt is hozzáteszi:

Hirdetés

Ha a kiszivárgott hírek igazak, akkor például a 30 ezres Hajdúböszörményben csak este tízig lesz elérhető az orvos, éjszaka már nem.

Szabad Zoltán szerint a betegek mellett igencsak sürgető lenne a háziorvosok tájékoztatása is.

Megint az az érzése az embernek, hogy “kéretik megdögleni, nem az egészségügye terhelni”?

Mintha megint csak arra menne ki az egész dolog, hogyan lehet még szűkebbre venni az amúgy is rohadó magyar egészségügy nadrágszíját…?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!