Címlapsztorik

Egyre több a helyi összeomlás, osztályok akadoznak, állnak le: az orvosok szerint nagy a baj

Már a kisgyerekek műtéteire sincs orvos? “Keressen máshol, másik orvost!” Ilyen és ehhez hasonló tanácsokat osztogatnak az agyon terhelt orvosok…

Egyre több a lokális összeomlás.

Lokális összeomlásokat valahogyan elviselve működik a járvány utáni egészségügyi ellátás, amelyet leálló traumatológiák és sürgősségi osztályok jellemeznek.

Hirdetés

Már a kisgyerekek műtéteire sincs orvos?

Keressen máshol, másik orvost!

– talán a zalaegerszegi kórház egyik fül-orr-gégészének ez a mondata adja vissza a legpontosabban azt a helyzetet, ami az egészségügyben a harmadik járványhullám nyomán kialakult.

Az orvos egy operációra váró kisgyerek édesanyjának tanácsolta a keresést, miután egy hónapra nem tudott műtéti időpontot adni, és a későbbi időpontok is bizonytalanok voltak.

Egyre több helyi ellátás és osztály akadozik országszerte?

Az elmúlt hetekben az Uzsoki, a zalaegerszegi kórház ellátása akadozott, és állt is meg ideiglenesen.

A súlyos helyzet bő egy hónappal később oldódott meg, de arról nem szólt az újraindulást bejelentő hivatalos kórházi közlemény, hogy a hét felmondott orvos helyére sikerült-e ugyanannyi szakembert találni…

Egy helyi civil, Föőr Gábor – aki a traumatológusok távozásának hírét is robbantotta a Facebookon júniusban – sorra kapta a panaszokat a betegektől arról, hogy több osztályon és rendelésen is akadozik az ellátás. Kapott információt például arról, hogy a gyerekszemészeten májusban kértek időpontot, de csak októberre kaptak.

Volt, aki augusztusra nem tudott időpontot kérni vérvizsgálatra; bőrgyógyászatra és gasztroenterológiai ellátásra is hónapokat kell várni. Akadt, aki azzal jelentkezett: a 6 hónapos kisfiának nem tudott hasi ultrahangra időpontot kérni.

A tatabányai kórház augusztus elején a sürgősségi osztályra keresett orvosokat (osztályvezetőt, szakorvosi és szakszemélyzetet is), és Hadházy Ákos azt is megszellőztette, hogy gyakorlatilag a szülészet sem működött egy ideig, és a szülő nőket Fehérvárra és Győrbe vitték…

Ezek már a teljes összeomlás jelei?

Bár a hivatalos közlemények nem erről szólnak, az egészségügy az összeomlás szélére került. De valójában soha nem volt annyira összecsuklás közelében, mint most.

Hirdetés

Azaz az összeomlás a gyakorlatban valójában azt jelenti, hogy a mentő a balesetet szenvedett beteget traumatológia híján nem a zalaegerszegi kórházba tudja vinni, hanem egy több tíz kilométerrel és 30-40, vagy akár 60 perccel távolabbi intézménybe.

Vagy hogy egy édesanya gyermeke csak 50 kilométerrel arrébb kap időben ellátást. Mindezek a lokális összeomlások a betegek gyógyulásának, a leggyorsabb ellátásának esélyeit rontják, növelve az egészségkárosodás, legrosszabb esetben pedig az elhalálozás rizikóját.

A budapesti ellátás is lokális összeomlások mentén szerveződik – már ha szervezőelvnek lehet nevezni azt, amikor kórházak egyes ellátásai szűnnek meg ideiglenesen.

Persze ezekről sem hivatalos úton értesülünk, hanem például Kunetz Zsombor Facebook-oldaláról.

Az egészségügyi szakértőhöz rendszeresen jutnak el olyan belső információk és levelezések, amelyek máshogy nem kerülnének ki…

Ezekből jól látszik tehát, hogy hihetetlenül súlyos a helyzet…!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!