CímlapsztorikEgészségünk

Zacher Gábor figyelmeztet: EKKOR robbanhat be a negyedik hullám

Vészjósló figyelmeztetés mellett nagyon komoly és szintén aggasztó kérdéseket vetett fel.

„Itt vagyunk augusztus közepén; az oltás az ünnep alatt megszűnik, mindent kártya nélkül lehet látogatni, ki-ki mehet oda, ahova akar.

Aggasztó, hogy ettől a pillanattól újabb napok telnek oltás nélkül, pedig az ősz gyorsan itt van”

Hirdetés

– mondta az Indexnek Zacher Gábor. A toxikológus szerint

éppen ezért az sem biztos, hogy az iskolás oltását augusztus két utolsó napjára kellett volna hagyni, már hamarabb, például a táborokban el lehetett volna kezdeni.

Két nap alatt ki fogja őket beoltani?

Melyik háziorvos, iskolaorvos, esetleg védőnő? Az iskola mellett oltópontokra is kell egyes diákokat vezényelni?

Sok minden lóg a levegőben”.

A szakember úgy folytatta, hogy „a szülőknek még több információra lenne szükségük az iskolások oltásával kapcsolatban. Miért fontos? Mit okoz?

Hogyan jelenik meg? A szakirodalomban is olvasható, hogy sok gyerek volt, van kórházban.

Jó eséllyel nem fognak belehalni, de ez mégiscsak egy komoly vírusbetegség, ami a szervezetet nagyon letudja rombolni. Ráadásul a poszt-Covid a gyerekeknél is megjelenhet, erről pedig egy csomó mindent nem tudunk”.

Zacher szerint a negyedik hullám két-három hét múlva indulhat be.

Hirdetés

„Nő a szűréseknek a száma, noha a napi gyakorlatban egyelőre még nem találkozunk az eddiginél több koronavírusos beteggel, és a kórházakban is csak egy-egy koronavírus-teszt mutat pozitív eredményt.

Most még béke van.

Most még a rendszer tök jól bírja, de hogy meddig lesz így, nem lehet tudni”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!