Misztikum

Élet a halál után: elmondták neki odaát az élet értelmét, egy üzenettel tért vissza

A férfi ideiglenesen halott volt, aztán az életbe visszahozva olyan emlékekkel tért vissza, amire nincs magyarázat.

Elmondása szerint üzenetet is hozott az égiektől

Tényleg létezik olyan, hogy halál?

Hirdetés

vagy a halál egy illúzió, egy kapu egy másik világra?

Míg a tudomány egyre biztosabb abban, hogy valami van, és hogy a testünk valójában egy burok, amit a lélek vagy a tudta levet magáról, addig egyre több halálközeli élmény is megjelenik az utóbbi időkben.

A halálból visszatérők közül most egy férfi története kavart nagy port maga körül.

Rob esete abban az értelemben mindenképpen egyedülálló, hogy konkrét üzenettel is visszatért a halálból: elmondta, hogy mit mondtak neki az égiek “odaát”.

“Mindannyian összekapcsolódunk, egy hatalmas organizmus, egy “élő” részei vagyunk”

– állította, miután visszahozták őt a halál torkából.

Rob eredetileg szívinfarktussal került be a kórházba.

Életét azonban először úgy tűnt, hogy már nem tudják megmenteni. Aztán kemény percek küzdelme után végül sikerült, ám ő ezen idő alatt órákat volt egy másik világban a saját állítása szerint.

Rob elmondta, hogy az élet értelméről beszéltek neki ebben a másik világban.

Hirdetés

Rávezették, hogy minden ember kapcsolódik a másikhoz, valamilyen láthatatlan, a tudomány által még nem megfogató módon.

Rob megtanulta, hogy ugyanígy van ez Földdel, mert a bolygónk maga is része valami nagyobbnak, ami “él”.

Azt is hozzátette, hogy nincs idő, nincs olyan hogy évek, napok, hetek… Minden ugyanazt jelenti. Csak állandóság van.

Minden ami létezik, egy állandó energia, és egy nagyobb egész része. A levegő, a fák, a növények, és mi magunk is – tette hozzá.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!