CímlapsztorikÉrdekes világ

Féllábbal a túlvilágon: Tapasztalatok az élet és halál közötti mezsgyéről

Kis híján meghalt, aztán a túlvilág határmezsgyéjéről visszatérve megdöbbentő dolgokról számolt be.

Egyre több olyan túlvilági beszámoló van, mely azt állítja, hogy van odaát valami, és hogy a tudatunk nem szűnik meg a testünk halálával.

Ez pedig azt jelenti, hogy a létezés egy másik síkja létezik.

Hirdetés

Csak még nem tudjuk, hogyna mérjük a jelen világ eszközeivel.

Érdemes meghalni, hogy rájöjjünk, mi az élet – T.S. Elliot.

Csak 20 éves voltam, amikor apám autójával súlyos autóbalesteet szenvedett.

A klinikai halál állapotában voltam, ezalatt belső élményem volt, lenyűgöző élményem.

Az egésznek a csúcsa az volt, hogy valamiféle nagyszerű, felemelő vénybe merültem bele.

Egy másik nő azt meséli, hogy 9 évesen agyhártyagyulladással és magas lázzal esett kómába.

“Elhagytam a testem és fent volt a mennyezeten, miközben láttam hogy a szüleim felviszik az élettelen testemet.” – mesélte.

Megint egy másik nő a rendkívül komplikált szülése során került olyan állapotba, hogy azt hitte, végleg meg fog halni.

“Ott történt, hogy elvesztettem az eszméletem. Úgy éreztem, hogy becsapódik egy ajtó, és végtelenül hosszú sötét folyosón találtam magam, amelynek a végén volt egy fényforrás. Mindenáron el akartam a fényhez jutni”

Hirdetés

– idézte fel az emlékeit.

A lenti dokumentumfilm megdöbbentő beszámolókat tartalmaz, melyek mindenkit el fognak gondolkodtatni arról, hogy vár-e a halál után minket valami…


“A tudatom furcsán, élesen működött. Apám kocsijában ültem és tudtam, valószínű hogy autóbalesetet szenvedtem. Ennek ellenére egy eperrel teli kerti ágyásban találtam magam, miközben alkonyodott. Örültem hogy ellebeghettem a baleset helyszínéről, és nem érdekelt, miért voltam ott”

-idézi fel az emlékeit egy szintén balesetet szenvedő nő.

Birgitte Bader háziasszony az alábbiakra emlékszik:

Lélegezni sem tudtam, és láttam magamat a kórházi szobám mennyezetén. Azonnal felfogtam, menyire lehetetlen ez és féltem, ha leesek, eltöröm a lábam. Ezután az ágyon láttam magam a “másik testemből”. Azt gondoltam, hogy ‘á, meghaltál’.

Szerintetek van túlvilág?

Mit bizonyíthatnak ezek a visszaemlékezések?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.