CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Életbe vágó dolog derült ki a Pfizer oltásáról és a védettségről

Erről mindenkinek tudnia kell, a Pfizer is közleményt adott ki!

A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Pfizer vakcinája után legalább hat hónapon keresztül „izmosodnak” az antitestek. A washingtoni kutatás az első, amely ezen antitestek minőségét is vizsgálja, nemcsak a mennyiségét.

Az eredmények arra utalnak, hogy az oltást követő hónapokban csökkenő antitestszintek elsősorban a fenntartható immunválasz felé való elmozdulást jelentik.

Hirdetés

A rengeteg antitest termelése a szervezet számára nagyon sok energiát éget el.

Az immunrendszer nem képes a végtelenségig ilyen magas szintű aktivitást fenntartani, ezért fokozatosan átáll a kisebb mennyiségű, de erősebb antitestek termelésére.

A kutatók szerint még az antitestek meglehetősen alacsony szintje is védelmet nyújthat a betegség ellen – feltéve, ha a vírus nem változik.

„Ha a vírus nem változna, a legtöbb Pfizerrel kétszeresen oltott ember nagyon jó helyzetben lenne” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Ali Ellebedy.

„Az általunk tapasztalt antitestválasz pontosan olyan, amit egy robusztus immunválasztól elvárnánk.

Nem gondoltuk volna, hogy hat hónappal a második injekció után sokakban még mindig aktívan javulni fog az antitestek minősége. A probléma az, hogy ez a vírus folyamatosan fejlődik és új variánsokat termel ki.

Az antitestek tehát egyre jobban felismerik az eredeti törzset, csakhogy a célpont folyamatosan változik.

Az antitestek minőségének ellenőrzése nem egyszerű feladat. Azokat az immunsejteket, amelyek az antitesteket termelik, B-sejteknek nevezzük.

A B-sejtes immunválasz minden fázisát – az immunválasz beindulásától kezdve a memóriasejtek kialakulásáig, amelyek képesek újra antitestválaszt indítani, ha a kórokozóval találkoznak – nyomonkövetni nehéz, mivel a test nehezen hozzáférhető területeiről kell többször mintát venni.

Hirdetés

A kutatók azt találták, hogy a SARS-CoV-2 elleni B-sejtek minden résztvevő csíraközpontjában hónapokig megmaradtak – hat hónappal az első oltás után 15-ből 10 embernek találtak itt munkára kész B-sejteket.

A csíraközpontok gyakorlatilag olyanok, mint a kiképzőtáborok, ahol a B-sejteket arra tanítják, hogy egyre jobb minőségű antitesteket állítsanak elő.

Minél több időt töltenek a B-sejtek a csíraközpontokban, annál erősebbek lesznek az antitesteik.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.