CímlapsztorikÉrdekes világ

Életre alkalmas exobolygóról érkezhetett a híres “Hűha-jel” – rátalálhattunk az idegenekre

Óriási áttörésről számolt be egy csillagász.

A Gaia-űrtávcső találhatott rá arra a helyre, ahonnan egy létező civilizáció küldhette a jelet.

Minden idők egyik legrejtélyesebb jelsorozatának a forrását sikerült megfejteni.

Hirdetés

A megfejtés ráadásul még több kérdést vet fel és földönkívüliekre utal.

Eleve földönkívüli a jel, mivel a Földön kívülről lett sugározva. De most először bizonyítható be, hogy egy olyan régió felől érkezett, ahol egy exobolygó helyezkedhet el.

Ez pedig az életre alkalmas, így egyesek szerint szinte biztos, hogy egy ott élő fejlettebb civilizáció küldhette a jelet a Földünk irányába.

Ha valóban idegenekről van szó, már csak az a kérdés, hogy vajon szándékosan sugározták-e felénk a jelet, melyet azóta se tudtunk dekódolni, vagy csak “véletlen” jelszórásról van szó, és nem mi voltunk a címzettek.

Alberto Caballero youtuber és amatőr csillagász olyan objektumra bukkant, amely az úgynevezett Hűha! jel (Wow! signal) forrása lehet

– írja a Phys.org. Friss tanulmányában azt írja, a Gaia űrtávcső adatait elemezve kereste a Nap-szerű csillagokat, melyek környékén az élet számára alkalmas bolygók keringhetnek.

A kutatás során olyan bizonyítékokat talált, melyek magyarázatot adhatnak a Hűha! jelre.

Caballero úgy véli, hogy amennyiben a forrás egy intelligens idegen létformához köthető, úgy az egy Naprendszeren kívüli bolygón, egy exobolygón élhet.

Ha valóban földönkívüliektől származik a jel, akkor egy bolygónkhoz hasonló, egy Nap-szerű csillag körül keringő égitesten élhetnek.

Hirdetés

A Gaia adathalmazát átfésülve az amatőr csillagász a 2MASS 19281982-2640123 jelű, a Napra sokban emlékeztető csillagra bukkant.

Az objektum az égbolt azon részén fekszik, ahonnan a Hűha! jel is érkezhetett.

Vagyis könnyen lehet, hogy egy fejlett civilizáció már sugárzott felénk jeleket, és ezeket érdmees len ne újra megpróbálni megfejteni.

A Hűha!-jel jelentésére soha nem jöttek rá, más források – inkább összeesküvés elméletek – szerint valójában egy fenyegetésről van szó, melyet idegen fajok küldtek szét az űrbe, ezért nem hozták soha nyilvánosságra az üzenet megfejtését.

De ez sokkal inkább konteó már, sem mint tudományos okfejtés.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.