CímlapsztorikTudomány

Világszenzációt jelentett be a NASA a Marssal kapcsolatban – végső beismerés, újraírhatunk mindent!

Kidobhatjuk az eddig megjelent tudományos könyveket, elméleteket? A kis zöld űrlények a múltban és most is jelen lehetnek a bolygón?!

A Jackson Állami Egyetem, a Cornell Egyetem, a NASA Jet Propulsion Laboratory űrközpont, valamint a Hawaii Egyetem tudósai a marsjáró által a kőzetekről és ásványokról készített felvételeket tanulmányozták, és olyan üledéket figyeltek meg, ami alapján arra lehet következtetni, nem sokkal a Sharp-hegy és a Gale-kráter kialakulása után árvizek söpörtek végig a területen.

Az eredményeiket a Nature című tudományos szaklapban publikálták.

Hirdetés

Tényleg arról van szó, hogy végső beismerés történt arról, hogy egykor biztosan volt folyékony víz a Marson, ráadásul rengeteg víz.

Annyi, ami áradásokat okozott bolygószerte, valamennyi régióban.

Az összeesküvés elméletek és ufós konteók hívei pedig már most felvetették, hogy a Bibliai özönvíz nyomait találták meg a Marson.

A kutatók úgy vélik, az áradásokat egy hatalmas meteorbecsapódás okozhatta, ami olyan sok hőenergiát termelt, hogy képes volt jelentős mennyiségű jeget felolvasztani a bolygón.

A kataklizma szén-dioxidot és metánt juttatott a Mars légkörébe, ami a vízgőzzel keveredve rövid időre meleg és nedves klímát hozott létre.

Emiatt rengeteg eső eshetett a bolygón, amelyek a Sharp-hegyről érkezve elárasztották a Gale-krátert.

Mindez azt jelentheti, hogy a Marson egy időben adottak lehettek az élet kialakulásának feltételei – ott ugyanis, ahol víz van, ott élet is van, gondoljunk csak a Földre.

Ez azt jelenti, hogy akár összetettebb evolúció is végbe mehetett, attól függően, hogy mekkora intervallum állt rendelkezésre az adott körülményekkel.

Egyesek azt mondják, hogy a NASA még ennél is több dologról tudhat, ám lassan fedik fel az igazságot, csepegtetik az információt, és valójában nem kizárt, hogy valamilyen szintű élet napjainkban is jelen van rajta.

Hirdetés

A nyáron útnak indított újabb marsjáró, a Perseverance – amely 2021 februárjában landol majd a bolygó felszínén – feladata lesz, hogy az élet egykori jelenlétére bizonyítékokat találjon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!