CímlapsztorikTudomány

Elindult a tömeges kihalás: az USA méhpopulációjának FELE kihalt egyetlen év alatt!

Ha folytatódik a tendencia, alig 4 év alatt az összes méh elpusztulhat a Földön. megkongatták a tudósok a vészharangot.

Most tényleg nagyon nagy a baj.

Akkora, hogy a tudósok szerint azonnali cselekvésre van szükség, egy konkrét akcióterve, mely megmentheti a világunkat.

Hirdetés

Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogyha a eltűnnek a méhek a bolygónkról, akkor az emberiséget is magukkal rántják majd a mélybe.

Valamint szinte a teljes élővilágot…

A méhek munkája során porzódnak be a növények, így ha ők eltűnnek, valamennyi növényfaj is pusztulni kezd, míg végül azok is eltűnnek, így a növényevők, majd a húsevők is.

Tönkremegy a mezőgazdaság, és tömeges éhezés léphet fel a Földön, mivel nem lesz mit megtermelni…

A jelek szerint pedig egy épp zajló tömeges kihalás kezdetén vagyunk.

A Marylandi Egyetem legfrissebb tanulmánya szerint az Egyesült Államokban egyetlen év leforgása alatt, 2019 áprilisa és 2020 áprilisa között a méhészek az állományuk majdnem felét, 43,7 százalékát veszítették el.

Ez a második legnagyobb veszteség 2006 óta, ekkor kezdték el ugyanis nyilvántartani a méhállományt.

Az állatok számára általában a tél jelenti az életveszélyes időszakot, a felmérés szerint az elmúlt télen az elhullási ráta mégis meglehetősen alacsony volt: mindössze 22,2 százalék, ami 6,4 százalékkal alacsonyabb a felmérés átlagánál

– számol be róla az Earther.

Hirdetés

Ehhez képest a nyáron 32 százalékos volt a pusztulás, ami 10 százalékkal magasabb az átlagosnál.

A tanulmány szerint a nyári súlyos méhpusztulásnak több oka is volt.

Egyfelől az azt megelőző kemény tél hatott ennyire negatívan az állatokra, másrészről pedig az ázsiai méhatka is hozzájárult ahhoz, hogy jelentős mértékben megritkuljon az állomány.

Ez az állat a méhek testén élősködik, miközben vírusokat terjeszt. Emiatt a kolóniák legyengülnek, az egyedek elhullanak.

Emellett hozzájárult a pusztuláshoz az is, hogy 2019 nyara volt eddig a legforróbb az Egyesült Államokban (is).

Ez sem a párzásnak, sem a virágzásnak nem tett jót.

A pusztulás pontos oka ugyanakkor még ezen információk alapján sem egyértelmű, ezért a kutatók további vizsgálatokat folytatnak a témában.

Nem az Egyesült Államok az egyetlen, ahol óriási mértékű volt a pusztulás. 2019 nyarán Brazíliában 500 millió méh pusztult el – említette meg a The Guardian is.

Maga Einstein is úgy tartotta, hogy a méhek eltűnése esetén alig 4 éve len ne hátra az emberiségnek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.