CímlapsztorikMisztikumTudomány

Elveszett kontinens rejtőzik Magyarország alatt: sokkoló felfedezést jelentettek be a tudósok

Döbbenetes dolog rejtőzik Magyarország alatt, a tudósok csak most beszéltek róla először – videó

Egy nagy nemzetközi összefogás keretében gründolt kutatás elképesztő felfedezést tett, a török, amerikai és francia tudósokból és szakértőkből álló kutatócsoport egy eddig ismeretlen kontinens azonosított a mai Anatólia és a Balkán területén.

Már neve is lett a frissen felfedezett földrajzi egységnek, a szakértők ugyanis egyszerűen Balkanatóliának nevezték el…

Hirdetés

Illetve azt is elmondták, hogy a kontinens nagyon fontos szerepet játszhatott abban, hogy az ázsiai emlősök 34 millió évvel meg tudták hódítani Európát.

A felfedezés amúgy az Earth Science Reviews márciuis számában lát napvilágot.

A közölt képekből pedig az látszik, hogy az elfeledett kontinens nyúlványai Magyarország alatt is ott vannak.

Amúgy az eocén korszakban Nyugat-Európa és Kelet-Ázsia különálló volt, így egészen másfajta állatvilággal is rendelkeztek.

Ázsiát nagyon változatos emlős fauna népesítette be, míg Európában a lófélék őseinek tekinthető Palaeotheriidák laktak.

A tudósok eddig úgy tudták, hogy a Nagy Törésnek nevezett esemény után terjedtek el az ázsiai emlősök Európában, de az új felfedezés ezt megváltoztathatja.

Balkanatólia Európa, Ázsia és Afrika között volt beékelődve, állatvilága változatos volt.

Egy tengerszintcsökkenésnek köszönhetően kapcsolta össze Ázsiát Európával, és kedvező helyet biztosított az ázsiai fauna vándorlásának.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.