CímlapsztorikÉrdekes világ

Emberhús evő idegenek rohanhatják le a Földet: figyelmeztetnek a kutatók

A civilizációnk soha nem látott veszéllyel nézhet szembe – állítják.

Megdöbbentő elmélettel álltak elő a tudósok, ami nagyon aggasztó, és egyúttal választ adhat arra a kérdésre, hogy miért olyan csendes a kozmosz.

Valójában rengeteg fejlett civilizációnak kellene léteznie, mégsem láttuk egynek sem a jeleit még soha.

Hirdetés

Ennek pedig az az oka, hogy ezek a civilizációk alapos megfontolásból csendben vannak.

A kozmosz ugyanis tele lehet olyan vérszomjas, sáska civilizációkkal, melyek szó szerint és átvitt értelemben is bolygóról bolygóra hódítanak, és felzabálják annak minden erőforrását, és a rajta élő élőlényeket is.

Ryushin Malone kutató szerint például az idegenek által történő elrablások során gyakran meg is kínozzák az áldozatot.

„Arra jöttem rá, hogy valójában mellékvesék kellenek nekik. Tehát 45 perctől egy óráig kínozzák az áldozatokat, hogy a szervezet megtermeljen bizonyos vegyi anyagokat”

-tette hozzá, valamint szerinte vért is isznak.

Sok más tudós, komolyabb csillagász sem veti el annak a lehetőségét, hogy a kozmosz csendje valóban nem véletlen.

Egy német tudós pedig egyenesen arra figyelmeztetett néhány éve, hogy az űrbe küldözgetett üzeneteinkkel az emberiség halálos ítéletét írjuk alá.

Olyan, mintha egy sötét, ragadozókkal teli erdőben kiabálnánk, hogy “Itt vagyok”.

Vagyis csak idő kérdése, hogy egy ilyen vérszomjas, mindent lerohanó sáska civilizáció rátaláljon az űrben “hangoskodó”, mindenfelé üzeneteket szétküldő emberiségre.

Hirdetés

Vagy talán már ránk is találtak, és úton vannak ezekben a pillanatokban is a Föld felé…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.