Misztikum

Ez történik valójában, mikor meghaltunk: Dr. Sam Parnia a halál utáni életről

Megdöbbentő elméletet tárt a világ elé.

Dr. Sam Parnia elképesztő állításokkal robbant be a köztudatba. Egyre biztosabb az, hogy az életünk alapjaiban változik meg, mert a halál utáni élet kérdése megválaszolásra kerülhet.

Dr Parnia ugyanis megfejtette – állítása szerint – hogy pontosan mi is történik velünk a halál után.

Hirdetés

A tudós azt állítja, hogy a halál valójában nem az, aminek mi valójában hisszük.

A halálközeli élmények pedig egy az egyben a valóságot írják le: az emberi elme nem csak hallucinálja oxigénhiányos állapotban azt, amit a túlvilágról visszatértek leírtak.

A tudomány ma úgy hiszi, hogy ezek “ábrándok”, hallucinációk, mivel nincs konkrét bizonyíték arra, hogy valóban létezne egy másik világ.

Parnia azt mondja, hogy a halál egy folyamat, nem pedig egy fekete-fehér “pillanat”.

Az agy szép lassan oxigént veszít, majd lekapcsol, ahogyan minden más, létfontosságú szervünk is.

Szép lassan öntudatlan állapotba kerülünk, nem leszünk képesek többé gondolkodni, vagy érzékelni a külvilágot.

Amikor a szív megáll, akkor pedig végleg megszűnik minden, a teljes vérellátás, a szerveink is felmondják a szolgálatot.

A halál azonban voltaképpen egy több napos folyamat is lehet, és a legújabb b kutatások mutatják, hogy az orral, a szaglással szoros kapcsolatban áll.

Egy tanulmányban kimutatták ugyanis, hogy azok, akik napokon, heteken belül meghalnak, jelentős szaglásvesztés következik be, ennek az okáról pedig a mai napig viták vannak.

Hirdetés

Az is közismert tény már néhány éve, hogy a kutyák és macskák képesek a halál NAPOKKAL azelőtti biokémiai folyamatait megérezni , kiszagolni.

Vagyis ez egyértelműen azt jelenti, hogy a halál egy folyamat, és napokkal azelőtt elkezdődik, minthogy erről az egyén tudna.

Ehhez kapcsolódik az a bizonyos jelenség, a Végső világosság, azaz terminal lucidity is, mely során a haldokló az utolsó 72 órában váratlanul jobban lesz, kitisztul a tudata és fizikálisan is jobban van.

Ennek az okát régóta fejtegetik, vannak különféle elméletek, mint ahogyan itt is írtunk róla, de a tudomány a mai napig sötétben tapogatózik…

Dr. Parnia azt mondja, hogy a halál egy mentális utazás, melynek a jelen fizikai világunkban alig maradnak nyomai a tetsünk enyészetté válása után, ezért senki sem tud “átjönni” a másik oldalról, hogy beszámoljon arról, mi is van “utána”.

A tudós több tucat embert “hozott vissza” a halálból, és biztos benne, hogy ezen beszámolók mögött van valami.

Ezek az emberek szerinte ugyanis jártak az élet és halál határmezsgyéjén.

Annak a világnak a határán, mely a mi világunkból nem megfigyelhető, nem érzékelhető a jelenkori műszerekkel.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.