CímlapsztorikMisztikum

Ezzel a kijelentésével lavinát indíthat el Ferenc pápa

Kétezer éves hazugságokat dönthet romba, amiket eddig az egyház maga terjesztett?!

Ferenc pápa egy igencsak érdekes kijelentést tett, mely sokkolta a híveket, ugyanis az egyház és a biblia egyáltalán nem úgy “tanítja”, ahogyan azt Ferenc pápa kijelentette.

A gond olyannyira nagy lett, hogy az eset kapcsán magának a Vatikánnak is magyarázkodnia kellett…

Hirdetés

A Pokolról szóló tanítás egyidős a katolikus egyházzal, ám a gondolat most mintha megrendülni látszana, Ferenc pápa ugyanis a La Repubblica újságírójának, Eugenio Scalfarinak – aki egyébként régi jó barátja, annak ellenére, hogy ateista – azt nyilatkozta a húsvéti ünnep közeledtével, hogy a Pokol nem létezik, és az elkárhozott lelkek nem kapnak öröklétig tartó büntetés, hanem egyszerűen eltűnnek.

Azok, akik megbánást gyakorolnak, elnyerik az Isten bocsánatát, és azok közé kerülnek, akik Őt szemlélik, azok viszont, akik nem bánják meg bűneiket, nem nyerhetnek megbocsátást sem, és eltűnnek. Pokol nincs, bűnös lelkek eltűnése van.

A katekizmus szerint a bűnös lelkek a halál után egyből a Pokolba kerülnek, ahol a büntetésük örök tűz, és főként az, hogy nem tarthatnak Istennel az öröklétben.

A pápa tehát az egyház ezredéves tanításait húzná keresztbe egy efféle nyilatkozattal, így nem csoda, hogy az interjú komoly visszhangot kapott világszerte.

A Vatikán azóta közleményben reagált az interjúra, megkérdőjelezve annak szavahihetőségét.

A Szentatya magántalálkozón látta vendégül a La Repubblica alapítóját Húsvét alkalmából, de nem adott neki semmilyen interjút. A szöveg a szerző saját rekonstrukciója, a szavak nem a pápától származó idézetek. Így az említett cikkből vett részletek nem tulajdoníthatóak a Szentatyának.

Az eset 2018-ban történt, de azóta a pápa nem árulta el, hogy mi is történt aznap valójában.

Félreértelmezték a szavait?

Vagy az egyház parancsolt rá Ferenc pápára, hogy ne rombolja porig a több mint kétezer éve építgetett narratívát?

Hirdetés

Mi állhat a háttérben?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.