CímlapsztorikÉrdekes világ

Ferenc pápa megváltoztatta a Miatyánkat: szentségtörés vagy reformer?

Egyre több olyan “lépése” van, amivel széles tömegek nem értenek egyet. A Vatikánt letéríti a Jézusi tanításról, egy sokkal “sötétebb”, ördögibb ösvényre? Vajon mi zajlik a színfalak mögött?

Míg egyesek szerint az Antikrisztus megtestesült pápája, aki segített “romba dönteni Európát a 2015-ös menekültválság során, addig mások ártatlan, jóindulatú reformerként tekintenek rá.

Tény, hogy a pápa személye rendkívül megosztó, és ezt tetézik furcsa, olykor nagyon bizarr kijelentései is…

Hirdetés

Ferenc pápa már trónra kerülése után nem sokkal jelezte, hogy “zavarja”, a Miatyánk szövege, és megváltoztatná.

Ez egy olyan lépés volt, mely már akkor is hatalmas felháborodást és megosztottságot okozott még a hívek körében is.

2 évbe telt aztán, míg ez sikerült neki. A legfontosabb katolikus ima szövegét soha senki sem merte megváltoztatni.

A “és ne vígy’ minket kísértésbe” sor helyett “ne engedd, hogy kísértésbe essünk” lesz.

A legkorábbi írásos formája görögül van meg az ima szövegének, Jézus szájából arámiul hangozhatott el.

Azért döntött Ferenc pápa az imádság megváltoztatása mellett, mert teológiailag szerinte nem helyes, hogy Isten kísértésbe vinne, hiszen a sátán viszi az embereket kísértésbe, Isten soha.

Azonban sokan szentségtörésnek tartják ezt a lépést, és bár eltelt rengeteg idő azóta, sót, a Csíksomlyón tartott Szent misén is ezt használta már, ott is nagy megrökönyödést okozva ezzel.

Ferenc pápa ellenzői azt mondják, hogy egyetle pápának sincs joga az ősi szöveg módiosítására, ez csakis Isten, vagy Jézus kiváltsága.

A Ferenc pápával kapcsolatos különféle összeesküvéseknek pedig remek táptalajt szolgál, mivel sokan azt mondják, hogy a pápa Istennek képzeli magát, és ő lesz az utolsó pápa az egyház szolgálatában, vagyis maga az Antikrisztus, aki sötétségbe vezeti nyáját.

Hirdetés

Ezt erősítheti az, hogy egy széles tömegek előtt elmondott beszédében azt taglalta, hogy a Jézussal való kapcsolat veszélyes és kerülendő.

Mások szerint a szöveg félre lett értelmezve és kiragadták a kontextusából, és a pápa “nem úgy értette”…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.