CímlapsztorikÉrdekes világ

Merkel hivatalosan is az EU ura: pofonvonatra ültetheti fel Orbánt!

“Felszámolhatja” a teljes egykori keleti blokk országait? Brüsszeli úthenger indul ellenünk?

Úgy tűnik, hogy Merkel nem vonult háttérbe, legalábbis ami az Európai Unió életére való ráhatást illeti.

Éppen ellenkezőleg. Csak most fog tudni igazán “belenyúlni”, beleszólni mindenbe, és alapjaiban változtathatja meg a protokollt bizonyos dolgokban a nagypolitika színterén.

Hirdetés

Sőt, ezt a hatalmat valószínűleg arra is felhasnálhatja, hogy Orbánt és a szövetségeseit egy pofonhullámra ültesse fel.

A szerdán induló német uniós elnökségre nagyobb feladat hárul, mint amennyit máskor több év alatt kell(ene) megoldani az EU-nak.

A kancellár politikai karrierjét sokan már temették, amikor 2018-ban lemondott pártja, a CDU elnökségéről, ám a most következő fél év minden lesz, csak nem egy mandátuma végét váró politikus hattyúdala. Hivatalosan is kezébe veheti az EU sorsát, ami mintha eddig is Berlinben dőlt volna el.

Nem véletlenül vannak különféle elméletek arról, hogy valójában évek óta egyfajta Trónok harca zajlik a politikai színtéren, de ez csak a nép “etetése”, mert valójában ugyanazok az erők állnak az Unió vezetése mögött, mint eddig.

Lásd Merkel, Juncker és társaik…

Amikor arról beszélünk, hogy Merkel az unió de facto vezetője, nem egyszerűen arról van szó, hogy Németország mégiscsak az EU legerősebb tagállama: a kancellár nagyon tudatos építője az integrációnak, még úgy is, hogy kezdeményezései nem mindig aratnak osztatlan sikert.

Lásd Wilkommenskultur, mellyel szembementek először a magyarok majd testvéreink, szövetségeseink keleten.

Merkel célja lehet akár a keleti régió országainak “legyalulása”.

Vagyis reális esély van arra, hogy Merkel a korlátlan hatalmat arra használhatja fel, hogy brüsszeli úthengert indítson felénk.

Hirdetés

Ha valaki, akkor az ő kezében sülhet el a hetes cikkel szerinti kódeljárás hazánkkal szembe, amit eddig csak lebegtettek, de mint tudjuk, ha egy fegyver előkerül a színpadon, akkor az minden bizonnyal előbb vagy utóbb, de el fog sülni.

Nem is csak a pénz elosztása lesz a nagy kérdés, hanem az is, mennyire erőltetik azt, hogy a pénzek lehívását a tagországok jogállami helyzetétől teszik függővé. Angela Merkel ennek híve, és ezt külügyminisztere, Heiko Maas – aki a hivatalos vezetője az elnökségnek – is megerősítette.

Ez pedig végleg egyértelműsíti: nehéz időszak vár hazánkra.

Berlin azt ígérte, aktívan folytatja tovább a „jogállamiság közös értelmezésének” meghatározását.

A szerdai átvétel után a munka el is kezdődik: a berlini kormány csütörtökön mutatja be programját az Európai Bizottságnak, Merkel pénteken a német szövetségi parlament felső háza előtt beszél, július 8-án pedig az Európai Parlamentben ismerteti terveit.

Ebben a tervben pedig sokak szerint Magyarország és szövetségeseinek számára nem lesz köszönet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.