CímlapsztorikÉrdekes világ

Ferenc pápa menekültek befogadására szólította fel Magyarországot

“…nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa”

Minden országnak fel kell mérnie, hány bevándorlót tud befogadni

– mondta Ferenc pápa szerdán a COPE spanyol rádiónak adott interjújában, amelyről az MTI tudósított.

Hirdetés

Az egyházfő hangsúlyozta: a bevándorlókat nem elég befogadni, hanem ahogyan ő fogalmaz:

„védelmezni, felkarolni és integrálni” kell.

Az országoknak nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa

– fogalmazott Ferenc pápa, hozzátéve: ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni az Európában látható „demográfiai télről” sem, amely Olaszországban néptelenné teszi a városokat.

Ezzel minden bizonnyal Magyarországot is felszólította a többi tagországgal együtt.

A kijelentése nagyon megosztó volt, mert a menekültek kontrollálatlan befogadása hatalmas demográfiai és egyéb katasztrófát idézhet elő mások szerint.

Annak idején Angela Merkel indította ezt az egészet útjára a Wilkommenskultur keretében.

Azóta Merkel egyébként elismerte, hogy valamilyen szinte hiba volt ez az egész.

Sokan vádolták meg Ferenc pápát és a Muttit azzal, hogy a Kalergi-terv végrehajtásán dolgoznak.

Hirdetés

A mostani kijelentése a pápának azt mutatja, hogy továbbra is elkötelezett lehet emellett a terv mellett, melynek lényege, hogy Európa jövőjét a kevert fajú társadalom biztosíthatja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.