CímlapsztorikÉrdekes világ

Ferenc pápa szerint démonok és papok harca dúl a Vatikán falain belül

“Vatikánban mindenkinek észben kell tartania, hogy az ördög közöttük jár”

– mondta.

Ferenc pápa a minap mondta el idei karácsonyi beszédét a Római Kúria előtt, ami igencsak vészjóslóra sikeredett.

Hirdetés

Többek között arra hívta fel a figyelmet, miszerint a Szentszéken dolgozó bíborosok, püspökök és papok vannak különösen kitéve a gonosznak.

Mint azt a jelenlévőknek kifejtette, a katolikus egyház szívében élve könnyű beleringatni magukat abba a tévhitbe, miszerint biztonságban vannak és nincs szükségük megtérésre.

Mégis nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, mint bárki más, mivel ránk leselkedik az angyalbőrbe bújt démon, ami nem nagy robajjal, hanem virággal a kezében érkezik

– fejtette ki a pápa, aki beszédével igyekezett megnyerni az inkább konzervatív szemléletet vallókat is.

Hozzátette, a Vatikánban mindenkinek észben kell tartania, hogy az ördög közöttük jár.

Korábban durvának és erőszakosnak tűnt, most pedig elegánsnak és kifinomultnak

– mondta, illetve megjegyezte:

Fel kell ismernünk és le kell lepleznünk a démonokat, amik úgy járhatnak köztünk, hogy észre sem vesszük őket.

Egyesek szerint mindezzel Ferenc pápa arra akart utalni, hogy miféle háború dúl a Vatikánban ajó és a rossz között.

Hirdetés

Léteznek olyan elképzelések, elméletek is, miszerint a Vatikánban már rég az Ördög zsinagógája uralkodik és a falakon belül évtizedek óta zajlik az egyház erkölcsi lezüllesztése.

Eszerint a teória szerint az utolsó igaz pápa II. János Pál volt, akinek borzalmas látomásai voltak a jövőt illetően.

Ki mit gondol?

Lehet ebben valami?

A világban valóban újra erőre kapott a gonosz, mely hamarosan teljesen eluralkodhat a Vatikánon is?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!