CímlapsztorikEgészségünk

Figyelem: ha ilyen szúnyogot láttál, azonnal jelents a hatóságoknál – veszélyes kórokozókat terjeszthetnek!

A hazai hatóságok részéről is megindult a versenyfutás az idővel és a tigrisszúnyogok által terjesztett veszélyes betegségekkel.

A szakértők szerint nagy a baj, ez az agresszív szúnyogfajta nappal is támad, csíp, a csípése pedig gyakran nagyon nehezen múlik el, és hatalmas duzzanatot okozhat!

Most egy mindenkit érintő dologról lesz szó, ami a következő évekre nagyon nagy hatással lehet.

Hirdetés

Fontos tehát, hogy aki csak teheti, részletesen olvassa el, és kövesse az itt leírtakat, valamint terjessze, hogy minél többekhez juthasson el a felhívás!

A Magyar Természettudományi Múzeum kutatói szerint a nyáron behurcolt példányok még nem képeznek stabil populációkat, mert nem vészelik át a hideg teleket…

Azonban fontos a rovarok megjelenésének monitorozása, ezért az ELKH Ökológiai Kutatóközpontjának Ökológiai és Botanikai Intézete felhívásában arra kéri a lakosságot, hogy fogjanak szúnyogokat, és küldjék el a rovarokat az intézet számára.

Azért nagyon fontos ez az egész, mert a hazai szakemberek és tudósok megerősítették: elkezdett Magyarországon is terjedni a Nyugat-nílusi lázat, a zika vírust, vagy Chikungunya fertőzést okozó szúnyogfajta.

Mindenki figyelemét felhívják arra, hogy figyeljék meg alaposan a környezetükben élő szúnyogokat.

Különösen azokat, amik nappal is támadnak és csípnek, mivel a tigrisszúnyog egyik jellemzője pont az, hogy nappal is igen aktív.

Emellett könnyen meg lehet különböztetni a többi csípőszúnyogtól: a rovar kicsi, mintegy öt milliméter hosszú…

A testét pedig fekete alapon hófehér pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik, a tor közepén pedig egyetlen, hosszanti fehér csík látható.

A szúnyogfajta ugyan nagyon kicsi, mégis jóval hosszabb az átlagnál a szívókája.

Hirdetés

A szúnyogtetemek mellett az intézet a szúnyogspotting pontos helyét, esetleg GPS-koordinátáit is kéri, az élőhely leírása (park, patakpart stb), a pontos dátum és a gyűjtő neve és elérhetőségei mellett.

Az intézet a szúnyogbefogás pontos módjáról is tájékoztatást ad: amennyiben még él az imágó, be kell tenni fél órára a fagyasztóba, majd egy kis méretű műanyag fiolát ki kell bélelni papír zsebkendővel, ebben kell elhelyezni az állatot (a zsebkendőről ezt megelőzően le kell fejteni egy réteget, és abba kell beletenni).

Amennyiben az ember már lecsapta a szúnyogot, esetleg nem kívánja postázni a jószágot, az intézet fényképen is várja a potenciális tigrisszúnyog-észlelők jelentkezését.

Az első nyolc beküldőre jutalom is vár: a szerencsés szúnyogvadászok részt vehetnek az vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetben megrendezett rovaros workshopon.

Szúnyoglátásokat és szúnyogokat az itt megadott kontaktokon keresztül lehet küldeni a kutatóknak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.