CímlapsztorikÉrdekes világ

Földönkívüli hidegháború? Nyolcszögletű objektumot lőtt ki az USA, a Pentagon riadóztat

A mostani, nyolcszögletű objektumról a következők derültek ki még: valószínűleg kanadai területen hullott vízre, így a roncs felkutatásában Kanada is részt vesz.

A Pentagon semmit sem zár ki: háborúban állhat a Föld?

Kezdjük a legelején és lássuk, mit lehet eddig tudni!

A mostani, nyolcszögletes tárgyat Michigan államban, a Lake Huron felett lőtték ki – az akcióban az Amerikai Légierő és a Nemzeti Gárda vett részt.

Hirdetés

Az akció irányításáért felelős NORAD parancsnokságnak (North American Aerospace Defense Command) egyébként ez volt az első olyan esete, hogy az amerikai légtérben lövedéket vetett be egy repülő célpont ellen – számol be róla a The War Zone.

A kilövésre két okból került sor: egyrészt a tárgy útja és magassága alapján veszélyt jelentett a légi közlekedés számára, másrészt, mint kiderült, ez az objektum vélhetően ugyanaz a tárgy, amely megjelent Montana felett a radaron méghozzá „érzékeny”,

a védelmi minisztériumhoz köthető területek közelében. Montana esetében légvédelmi zárat is hirdettek, és küldtek elfogó vadászokat, azok azonban akkor nem találták meg ezt a tárgyat

-számolt ebe róla többek között a raketa.hu is.

A furcsa tárgyakat azért csak most vették észre állítólag, mert a NORAD átállította, finomhangolta az érzékelőrendszereket a kínai kémballon esetét követően Biden elnök utasítására.

A mostani, nyolcszögletű objektumról a következők derültek ki még: valószínűleg kanadai területen hullott vízre, így a roncs felkutatásában Kanada is részt vesz. Valószínűleg ugyanezt az objektumot érzékelték tehát Montanában.

Hivatalosan ezeket az objektumokat nem sorolták be ballonként, illetve az alapján sem, hogy bármiféle meghajtórendszerrel rendelkeznének.

Földönkívüliekkel állunk hidegháborúban?

Az információk hatására számos ufós közösségnél beindultak a különféle pletykák.

Ezek mindegyik azt taglalta, hogy ez az egész mind egybevág azzal, amit a Pentagon évek óta folyamatosan egyre nagyobb mennyiségben szivárogtat.

Hirdetés

Mégpedig hogy egyre több az azonosítatlan repülő tárgy, azaz ufó a légtérben, amikről szinte semmit sem tudni, és gyakran olyan manővereket hajtanak végre, amit az őket megfigyelő tapasztalt pilóták szerint sem lenne képes egyetlen ismert földi szerkezet sem.

Fontos és feltűnő tény, hogy a védelmi minisztérium megtagadta, hogy arról nyilatkozzon, hogy ezek a tárgyak a beszámolóknak megfelelően tényleg zavarták-e a rájuk küldött gépek egy része esetén az érzékelőrendszereket.

A korábbi, ufókkal kapcsolatos megfigyelések során ugyanis gyakran tapasztalták a pilóták a különféle “üzemzavarokat”, ha közelebb kerültek ezekhez az objektumokhoz.

Az objektumok az ufó aktákban ráadásul ugyanúgy nem rendelkezek látható meghajtási rendszerrel, azaz nem lehetet tudni, mi hajtja őket, miért vannak a levegőben.

Hallgatnak arról, mik lehetnek

A kínai kémballon esetén mind az eszköz származása, mind tehát a funkciója ismertté vált, sőt az USA ezeket meglehetősen gyorsan közölte is.

Azt még Kína is elismerte, hogy a ballon tőlük származik, de szerintük ennek polgári célja volt – ez egy elszabadult meteorológiai kutatásokat végző léggömb álláspontjuk szerint.

A mostani objektumok kapcsán azonban sem a küldő ország, sem a funkció nem tisztázott senki részéről sem. A roncsok kézre kerítését amerikai oldalon egyébként az FBI vezeti.

Ezek az eszközök több esetben is az USA számára érzékeny zónákba repültek be, így felmerül a kérdés, hogy nem az amerikai légvédelem határait próbálgatja-e egy ellenséges fél.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.