Tudomány

Földönkívüliek a Naprendszerben? A NASA óriási bejelentés előtt állhat

Ez mindent megváltoztathat. Vége a találgatásoknak és a keresésnek?

Életet találhattak Naprendszer egyik bolygójának közelében…?

Az ígéretek szerint hamarosan földcsuszamlás szerű bejelentések jönnek. Az egész világ készültségben.

Hirdetés

A NASA felfedezett egy idegen világot a Szaturnusz egyik holdján

A James Webb űrtávcső (JWST) és a hawaii W. M. Keck Obszervatórium fényképeken rögzítette a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán felhőinek mozgását.

A Titan az egyetlen olyan hold a Naprendszerben, amelynek sűrű légköre van, és jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen olyan égitest a Földön kívül, amely folyókkal, tavakkal és tengerekkel bír.

A felszínén található folyadékok azonban nem vízből, hanem metánból, etánból és más szénhidrogénekből állnak.

Mindezek azonban mégsem zárják ki azt, hogy többek között akár metán alapú idegen élet létezzen rajta.

A JWST által november 4-én készített képen látható a Titan legnagyobb tengere, a Kraken Mare, valamint több fehér felhő is.

A tudósok az is is tudják már, hogy a felhők alakja változik-e és képesek-e helyet is változtatni.

A november 6-ai képekkel összevetve megállapítható, hogy a felhők alakja valóban megváltozott, de ugyanazon a helyen maradtak.

Földönkívüli élet lehet rajta, a NASA már vizsgálódik

Számos tudós véli úgy, hogy a NASA egyértelműen földönkívüli élet jelei után kutat a Titánon.

Ezt erősíti az is, hogy rendkívüli sebességgel, már 2023-ban lejuttatnának a felszínére egy eszközt, ami mindent tisztázna.

Az ugyanis nincs kizárva, hogy metán alapú életformák létezzenek a Szaturnusz ezen holdján.

Hirdetés

Létezhet élet a Titánon, de egészen biztosan nem olyan, mint itt a Földön

– erre a következtetésre jutott Paulette Clancy, aki a munkatársaival megpróbálta kitalálni, hogy milyenek lehetnek ezek az idegen életformák. „Nem biológusok és nem is csillagászok vagyunk, de megvoltak a szükséges eszközeink” – mondta a tudós, aki szerint segítette a munkájukat, hogy nem voltak előítéleteik egy sejtmembrán felépítésével kapcsolatban.

A Földön kettős lipidrétegből álló membrán borítja a sejteket.

A Cornell kutatói kitaláltak egy hipotetikus membránt, amely jobban passzol a Titán körülményeihez. Azotoszómának neveztek el, és a Titánon fellelhető anyagok – nitrogén, szén és hidrogén molekulák alkotják. Ez a membrán hasonlóan rugalmas és stabil, mint a földi sejtek liposzómái.

LABORATÓRIUMI TESZTEK ALAPJÁN AZ AZOTOSZÓMÁHOZ HASONLÓ MEMBRÁNOK BIZONYOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZT MAGUKTÓL IS KIALAKULHATNAK.

Mindez még csak elmélet, de a Cornell kutatói is csak azt akarták bebizonyítani, hogy a földönkívüli élet nem feltétlenül követi a földi szabályokat.

Egyelőre nem tudjuk, hogy önállóan szaporodó élőlények is létrejöhetnek-e a metánalapú őslevesben, de ez 2023-ban kiderül.

Egyes, még optimistább tudósok szerint pedig az sincs kizárva, hogy nem csak egyszerű, hanem összetettebb élőlények is élhetnek a Titánon,

akár rovar, emlős szinten is, már ha előre be lehet kategorizálni majd azt, amit 2023-ban meg fog találni a NASA.

2023-ban minden kiderül: óriási bejelentések várhatók

A JWST segítségével 2023-ban tovább szeretnék vizsgálni a Titant, hogy megállapítsák légkörének és felszínének pontos összetételét, illetve ki szeretnék deríteni, miért ennyire fényes az égitest déli sarka a fényképeken.

Mindemellett komolyabb képet kaphatnak arról, hogy mi is van a felszínen, és ha valóban van élet rajta, annak nyomai világossá válnak.

Egyesek szerint a NASA már most elegendő bizonyítékkal rendelkezik a földönkívüli élet bejelentésére, de mivel hatalmas horderejű bejelentésre készülnek, mindenféle további megfigyeléssel és bizonyítékkal akarnak előállni 2023-ban.

“Olyan bejelentések előtt állunk, amik megváltoztatják majd az emberiség történelmét, és azt, ahogyan a kozmoszra tekintünk”

– állítják egyesek.

Ki mit gondol?

Valóban küszöbön van a földönkívüliek létének bejelentése?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!