Érdekes világ

Földönkívüliek manipulálják a bolygónkat: sokkoló bejelentést tettek a tudósok

Komoly bizonyítékokat találtak arra, hogy a földönkívüliek beavatkoztak a Föld és az emberiség életébe.

A földi élet kialakulása máig rejtély a tudós világ számára.

Egyre valószínűbb ugyanakkor, hogy az első organizmusok idegen helyről, a világűrön keresztül érkeztek bolygónkra, túlélve minden megpróbáltatást.

Hirdetés

Lényegében erről szól a pánspermia elmélet is, amely már az ókori görögöknél megjelent a Krisztus előtti 5. században.

Eszerint az élet magjai mindenhol jelen vannak az Univerzumban, és az arra alkalmas helyeket képesek megtermékenyíteni

-írja a Promotions.hu.

Idegenek beavatkozásának eredményei vagyunk?

Ha mindez igaz, akkor az élet sokkal gyakoribb lehet a világmindenségben, mint azt gondolni mernénk, éppen ezért is különös, hogy az emberi faj egyelőre nagyon magányosnak érzi magát, hiszen mind a mai napig nem bukkantunk fejlett civilizációk nyomaira.

A pánspermia elméletét azonban részben igazolja az a döbbenetes felfedezés, amelyet nemrég tettek kutatók.

A sztratoszférában, pontosabban a légkör 23–27 kilométeres magasságban lévő sávjában végzett mintagyűjtés közben ugyanis elképesztő biológiai entitások kerültek elő.

A földitől egyértelműen eltérő a felépítésük, ugyanakkor akár mesterségeseknek is tekinthetők, és a legfurcsább az, hogy tömegével, folyamatosan áramolnak a bolygónkra.

Olyan kis gömböcskékről van szó, amelyek kőkemény és ellenálló titán-vanádium kéreggel rendelkeznek, a belsejükben azonban szén, oxigén és más szerves anyagok találhatók.

Idegenek szórják szét az életet a kozmosz bolygóin?

Valóban olyan, mintha egy külső, értelmes civilizáció kifejezetten arra a célra teremtette volna őket, hogy – a pánspermia elméletével összhangban – idegen planétákon is meggyökereztessék az életet.

Hirdetés

Egyre biztosabb ezek alapján egyes tudósok számára, hogy az emberiség egy szándékosan megteremtett világ egy terméke.

A “teremtőkről” több ősi dokumentum is beszámol állítólag.

Ők azok, akik más világokban is egyfajta magvetőként hintik el az élet magvait.

Sőt, az emberi genetikai kód egy része nem hasonlítható szinte semmilyen más élőlényéhez a Földön, ami szintén elgondolkodtató lehet az emberi faj mesterséges eredetével kapcsolatban.

Az is lehet, hogy ezt a típusú életet rengeteg galaxisban szórták már szét az idegenek, így több tucat emberi civilizációhoz hasonlító fejlett kultúra élhet a kozmoszban.

Ki mit gondol erről?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!