CímlapsztorikÉrdekes világ

Fontos: ilyen feltételekkel lehet Horvátországba utazni!

Kiderültek a részletek, kinek elég egy oltás, kinek kell negatív teszt!

A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen, olvasható a koronavirus.hr oldalon.

Vagyis szüskég van egy negatív tesztre is.

Hirdetés

A Covid-19-járvánnyal kapcsolatos információkat tartalmazó hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint karanténkötelezettség nélkül azok léphetik át a határt, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel vagy az Európai Unióban elfogadott gyors antigénteszttel, illetve megkapták mindkét oltást.

Kivéve, ha olyan vakcináról van szó, amelyet csak egyszer kell beadni.

A második dózistól számítva legalább 14 napnak kell eltelnie.

A hét év alattiak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.

Egy oltás csak abban az esetben elégséges, ha az illető már átesett a koronavírus-fertőzésen, és azt igazolni is tudja.

Az első oltástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap.

A korábbi fertőzöttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással.

A rendelet nem tesz különbséget a vakcinákat illetően.

Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kell ismételni a tesztelést.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.