CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Fontos kijelentéssel állt elő Bill Gates a világjárvánnyal kapcsolatban

MINDENKI számára azonnal elérhetővé kell tenni az oltást, és nem is akárhogyan.

Kijelentései nagy port kavartak világszerte.

A Microsoft szoftvertechnológiai óriáscég társalapítója, a Bill és Melinda Gates Alapítvány társelnöke a koronavírus-járvány elleni harcnak szentelt virtuális nemzetközi konferencián beszélt erről, amelyet a nemzetközi AIDS-társaság (IAS) szervezett.

Hirdetés

Bill Gates szerint koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni gyógyszereket és majdani oltásokat olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, és nem azoknak, akik a “legtöbbet ígérnek” értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárványt végét.

“Ha csak hagyjuk, hogy a gyógyszerek és oltások a legtöbbet ígérőkhöz jussanak el ahelyett, hogy oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, még hosszabb, igazságtalanabb és halálosabb lesz a járvány”

– hangoztatta a konferencián lejátszott videófelvételen Bill Gates.

Gates szerint a világ vezetőinek kemény döntéseket kell hozniuk, hogy a gyógyszerek és oltások terjesztése egyenlőség elvén, és ne csak piaci tényezők hatására történjen.

Ez azonban nem mindenki szíve vágya.

A világunk teljesen máshogy működik sajnos.

Sokak szerint lehetetlen amit Gates kér, mert az a piac alapvető felrúgása lenne.

Mindig lesznek az egyenlők közt is egyenlőbbek – jelentik ki, nem rejtve véka alá azt,hogy a világelit felső néhány százaléka élvezhet majd leghamarabb védettséget a koronavírussal szemben.

Vannak ugyanakkor olyan aggodalmak, hogy a gazdagabb országok szerzik be az ígéretesebb koronavírus elleni szereket, a fejlődő országok pedig elesnek ettől a lehetőségtől.

Hirdetés

Ennek pedig azért is vannak óriási veszélyei, mert egy tanulmány kimutatta: a kevésbé tehetős országokban jobban terjed a vírus, különösen a védtelen társadalmi rétegek körében.

Gates a konferencia résztvevőinek szánt üzenetében felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt, a HIV/AIDS-válság idején a hozzáférhetővé tették az orvosságokat a világ nagy részén, beleértve Afrikát is.

Szerinte az akkori modell mintaként szolgálhat a mostani helyzetben is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.