CímlapsztorikÉrdekes világ

Galgóczi Ágnes bejelentést tett az újabb járványhullámról és a terjedő új variánsról

Komoly bejelentések amit mindenkinek tudnia kell!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes fontos bejelentéseket tett.

az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem oltatták be magukat, közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekbe.

Hirdetés

Hozzátette:

Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát, a további járványhullámot is csak az oltásokkal lehet megakadályozni.

Magyarországon több mint 5 millió 573 ezren megkapták valamely oltás első, és 5 millió 311 ezren az oltás második dózisát is, így a magyar lakosság 55 százaléka védettnek számít, míg az európai átlag 41 százalék.

Azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen a delta-variáns újabb járványhullámot indíthat el

– fogalmazott a járványügyi osztályvezető, hozzátéve, hogy a legfontosabb azon emberek védelme, akik leginkább kitettek a fertőzés veszélyének, és a súlyos lefolyású betegség kockázatának.

A járványügyi szakember kitért arra, hogy egyik védőoltás sem ad száz százalékos védelmet, de a kórházba kerülést, a betegség súlyos lefolyását megakadályozhatja.

Hárommillió ember még nem kérte a védőoltást Magyarországon, az idős korosztály 15 százaléka nincs beoltva koronavírus ellen.

A krónikus betegek, az idősek védelme a legfontosabb, ezért arra kérnek mindenkit, éljenek az oltás lehetőségével

– mondta Galgóczi Ágnes, aki a szülőket is arra kérte, oltassák be a 12 évesnél idősebb gyermekeiket.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.