CímlapsztorikTudomány

Gigantikus falak az Antarktisz körül!

Egy tanulmánnyal álltak elő, ami nem akármit vetett fel!

A világtörténelem soráén az emberiség számos olyan felismerést tett a világunkkal és a természettel, a múlttal kapcsolatban, melyek arra ösztönözték, hogy egyes dolgokat újragondoljon.

Az antarktiszi kontinens is egy éppen ilyen talány.

Hirdetés

Az elmúlt években kifejezetten fontos volt a világ számára, és a figyelem erre az elveszett földrészre terelődött, nem véletlenül.

Amire ugyanis egy tanulmány során rábukkantak, pontosabban rájöttek, az akár az egész emberiséget megmentheti…

Mindazonáltal előre figyelmeztetnek mindenkit a tanulmány kutatói, hogy az egész rendkívül grandiózus, de megváltoztathatja világunkat.

A globális klímaváltozás és annak várható következményei kapcsán mi is számos alkalommal írtunk már az előrejelzésekről, a nemzetközi egyezményekről, valamint a különböző tanulmányokról, amelyek a lehetséges pályákat vázolják fel számunkra.

Most egy újabb anyagban arról írnak, hogy hatalmas erőfeszítéssel, két eltérő módon előzhetnénk meg az Antarktiszt és annak gleccsereit borító jégtakaró elolvadását.

A tanulmány készítői szerint mindenképpen óriási projektre lesz szükség, azt azonban rögtön leszögezik, hogy ők mindössze egyetlen szempontot vesznek figyelembe és ezen pálya mentén alakítják ki az elméleti megoldásokat.

A részletes magyarázatból kiderül, hogy fallal vennék körül a legveszélyeztetettebb régiókat, így például a Thwaites-gleccsert, hogy megóvják annak jegét az elolvadástól, elsősorban azon okból kifolyólag, hogy az olvadás jelentős mértékben megemelhetné a tengerszintet.

Megjegyzik, hogy ugyan ez leginkább hosszú távon jelentene veszélyt számunkra (évtizedek, illetve évszázadokban mérhető távon), a hatalmas erőfeszítésre szükség lesz, ha el akarjuk kerülni a következményeket.

Az egyik változat a jégtakaró aládúcolásáról szól, amely mindössze azt akadályozná meg, hogy ez kisebb darabokra törjön szét és az óceánba merüljön.

Hirdetés

Az említett gleccser esetében ugyanis ez olyan folyamatot indítana be, amelynek eredményeként akár 3 méterrel is emelkedhetne a globális tengerszint, miközben eddig 10-12 centiméteres növekedést regisztráltunk csak, leginkább olyan helyeken, mint Miami városa.

A növekedés elméletileg a 60 métert is elérheti, ehhez azonban valószínűleg évezredekre lenne szükség, de azért dolgoznak egy másik megoldáson is, amely már egy méretes fal felépítését vetíti előre, a tengerszint alatt, hogy megakadályozzák a jég és a melegebb tengervíz közvetlen érintkezését.

Ez nyilván még nehezebb feladat lenne, tulajdonképpen a Szuez-csatorna építéséhez fogható projektet kell elképzelni sokkal nehezebb körülmények között, ami nyilván további ötletelést és komoly tervezési fázist igényelne.

Más elképzelések szerint a beérkező napsugarak egy részét kellene eltéríteni, erre azonban a most közzétett tanulmányban nem térnek ki.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.