CímlapsztorikEgészségünk

Gyömbéres víz: a test “aranya”, energizál és 6 jótékony egészségügyi hatása van!

Ezek között ott van a bizonyítottan rákellenes hatás, amit orvosi tanulmányok igazolnak, de emellett van még 5 meglepő pozitív hatása, amiért érdemes kipróbálni.

A gyömbérnek komoly rákellenes hatása vannak, ezt egy korábbi átfogó cikkünkben mi is kitárgyaltuk itt.

Emellett számos kutatás és orvosi tanulmány igazolja azt, hogy szembeszáll a rákos sejtekkel, a rákmegelőzés terén pedig kimondottan egy erős védő “elixír”.

Hirdetés

Eger vonatkozó tanulmányok a cikk alján!

A gyömbérnek emellett van a rákellenességén kívül 5 jótékony hatása, amikért szintén érdemes figyasztani:

Gyulladáscsökkentő

Az egész szervezetben képes lecsökkenteni a gyulladást, még az ízületi eredetű gyulladásokat is.

Immunvédő hatás

Ez kiemelten fontos a vírusokkal és egyéb fertőtzésekkel, kórokozókkal szemben. Vírus- és baktériumellenes hatóanyagok is találhatóak benne.

Emellett van egy izzasztó hatása, ami például láz esetén jó, hszen a láz is a szervezet egyfajta reakciója arra, ha vírus jut be a tetsünkbe, így próbálja “kifüstölni”.

Felszakítja a letapadt váladékot

A gyömbérforrázatot inhalálásra is alkalmazhatjuk, így segíthetjük a letapadt váladék feloldódását.

“Női bajra” a legjobb

Bizony, ősi népi gyógymód egyes népeknél, és elszigetelt törzseknél mind a mai napig a világ távoli szegleteiben.

A gyömbérolajjal átmasszírozhatjuk a hasi területet, ihatunk gyömbérteát is, de szedhetünk gyömbértartalmú étrend-kiegészítőt is…

És ez akkor is előnyös lehet, ha a menstruáció tünetei között a hasi panaszok is jellemzőek az esetünkben.

Hirdetés

Fokozza a bőrben a keringést

Élénkíti a keringést, enyhíti az izomfeszültséget, nyugtatja az idegeket, továbbá segít eltüntetni a narancsbőrt is.

Íme a recept, ami nagyon sokak egészségét segítette:

A gyömbéres víz elkészítéséhez a következő hozzávalók szükségesek:

  • egy közepes nagyságú gyömbér
  • 3 bögre víz
  • fél citrom
  • méz

Elkészítési javaslat:

A gyömbért reszeljük le, adjuk hozzá a fél citrom levét, a vizet és a mézet, majd keverjük össze.

Ebből a keverékből minden nap fogyasszunk egy kis mennyiséget.

Vonatkozó tanulmányok:

https://www.nature.com/articles/s41598-018-21125-2

https://www.google.com/search?q=ginger+anticancer&oq=ginger+anticancer&aqs=chrome..69i57j0l4.2294j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.