Érdekes világ

Ha Európa nem fizet, akkor elözönlik a nyugati világot a menekültek, és az iszlám világból érkező civilizációk?


Európa mattot kapott: Törökország után Afrika is “benyújthatja” fizetési igényét, különben több millió szír és fekete afrikai fog rázúdulni Európára…?

Nemrég bombaként robbant a hír, hogy Erdogan megunta a játszadozást, Európától pedig még több pénzt követel, hogy a menekülteket Törökországban felállított menekülttáboraiban tartsa.

Ez azonban nem történt, meg, és megnyitotta a török határokat, így több százezer ember indulhat meg Európa felé.

Hirdetés

Más becslések már most milliós tömegekről beszélnek a nyárra és ez egész évre.

A helyzet azért súlyos, mert Európa FIZETETT a törököknek, azonban Erdogan rájött, hogy ezzel zsarolhatja a kontinenst.

Mindig egyre többet és többet kérni…

A török vésztől mindenki fél, különösen attól, ha az iszlám világból érkező kultúrákat megtestesítő tömeg rohanja le a nyugati világot.

Ezt Erdogan is nagyon jól tudja, de Afrika egy része is ébredezik.

Több olyan hír van arról, hogy bizonyos tárgyalásokkal afelé próbálnak ők is tolódni, hogy az Európai Unió fizessen azért, hogy ott tartsák a menekülteket.

Hogy mi tesznek ha nem így lesz?

Ugyanazt mint a törökök, ránk eresztik a menekülteket.

Ez esetben több millió fekete afrikait.

Hirdetés

Mattot kapott a kontinens vezetése, mert ha ellenben hagyjuk, és elengedjük a fülünk mellett a zsarolást, akkor már most szembe kell néznünk egy újabb menekülthullámmal…

Európának ezt jól végig kell gondolnia.

Minden bizonnyal változtatni kell a politikán, egyesek szerint sokkal határozottabbnak kell lennünk, különben a nagyhatalmak megesznek minket reggelire.

Ugyanis arra sem lehet egyértelműen mérget venni, hogy nem épp a nagyhatalmak akarják Európa vesztét, és nem-e ők állnak az egész migrációs nyomás mögött…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.