CímlapsztorikEgészségünk

Ha ezt veszed észre a körmödön, AZONNAL rohanj az orvoshoz, mert halálos beteg vagy

Több hasonló esetben derült ki, hogy az illetően már nem sok volt hátra…

Sokan félvállról veszik, pedig nagyon veszélyes és jól megkülönböztethető bármi mástól!

Ezt most tényleg nagyon figyelmesen olvasd el.

Hirdetés

Sőt, ha tudod, OSZD MEG másokkal is, hogy minél többen tudjanak róla!

ki tudja, lehet, hogy ezzel valakinek az életét mentheted meg!

Jól nézd meg majd a lenti képet, azonnal látni fogod a furcsaságot, ami szokatlanná teszi az egészséges körmöket.

Ilyenkor az ember körmei megváltoznak – szélesebbek lesznek, körömágyai megduzzadnak.

Főleg a nagylábujjain figyelhető meg a jelenség, amelyet az orvostudomány dobverőujj néven tart számon.

Ez többféle betegségre utalhat – elsősorban a tüdőt és a szívet érintő megbetegedésekre, de genetikusan is öröklődhet állapottól függetlenül.

Ha ilyet látsz valakin, vagy ne adja Isten saját magadon, AZONNAL keresd fel az orvosod, és kérj egy beutalót az onkológiára.

Sok embernél, akiknek hasonló körmei és ujjai voltak, tumort állapítottak meg a tüdejében.

Nem vicc, ez egy erősen tüdőrákra utaló tünet lehet, ezt még az orvosok is elismerik, rengeteg eset tanulmányozása bizonyította.

Hirdetés

Az elmúlt években számos eset látott napvilágot, amikor egyes embereknek a saját körmöse mentette meg az életét azzal, hogy észrevette ezeket az elváltozásokat.

Joan Martindale műkörmöse kérlelésére ment el egy onkológiai vizsgálatra, és kiderült, hogy nagyon jól tette, ugyanis tüdőrákot diagnosztizáltak a 73 éves nagymamánál.

Több fiatal nő életét is így mentették meg.

Ha ugyanis időben el van csípve a betegség, sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!