Tudomány

Ha igaz amit a WHO állít, akkor érkezhet a koronavírus második hulláma

Sajnos ráadásul egyre több jel utal arra, hogy igazuk lehet…

Az Egészségügyi Világszervezet vezető tisztviselői szerint

egyelőre semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a betegségen már átesett emberek ne tudnának újrafertőződni.

Hirdetés

Vagy akár másodszorra tünetmentes hordozóként másokat megfertőzni.

A koronavírus-járvány néhány távol-keleti országot leszámítva – akik gyakorlatilag már többé-kevésbé sikeresen kiirtották a vírust – továbbra is lélegzetelállító sebességgel terjed az egész világon, és egyelőre nem látni a végét.

A lehetőségek között az is ott van, hogy valamelyik gyógyszer beválik, esetleg feltalálnak egy hatékony és olcsó gyorstesztet, vagy szimplán a kánikula végez vele.

De sajnos létezik a másik véglet is, például hogy kiderül:

Lehetetlen ellene vakcinát készíteni, és szezonálissá válik.

Ennek is köszönhető, hogy az egyes szorongó kormányok egyre jobban kapaszkodnak abba reménybe, hogy majd kialakul a nyájimmunitás, vagyis annyian átesnek a betegségen, hogy az már nem lesz képes a sok rezisztens ember miatt terjedni.

Amennyiben ugyanis ez lehetséges, olyan gyorsteszt már létezik, ami kimutatja az antitesteket a szervezetben…

Vagyis azt, hogy valaki már átesett a betegségen, és a lakosságot szépen fokozatosan vissza lehetne ereszteni a munkaerőpiacra és nem halnánk éhen a koronavírus elleni küzdelemben.

Jelenleg ugyanis a járvány egy versenyfutás a gazdasági összeomlás és a járványgörbe lefutása között.

Hirdetés

Maria Van Kerkove, a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője szerint azonban ezek hamis remények:

Hiába mutatja ki a teszt az antitestet, nincs arra bizonyíték, hogy a félelmetes gyorsasággal mutálódó vírus egy másik törzse ne tudná őket újrafertőzni rövid időn belül.

Michael Ryan, a WHO egészségügyi veszélyhelyzetei osztályának vezetője figyelmezteti az államokat, hogy legyenek körültekintőek, és ne alkalmazzák ezeket a teszteket teljes bizalommal.

Egyrészt ezeknek a teszteknek a hatékonysága megkérdőjelezhető, másrészt

Senki sem biztos abban, hogy a már ellenanyagokkal rendelkező személyek teljes mértékben védettek a betegség vagy az újbóli kitettség ellen.

Úgyhogy egyelőre ne reménykedjünk túlzottan.

Forrás: 888.hu

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.