Ha nem jól döntünk, elveszíthetjük a szabadságjogainkat: figyelmeztet a világhírű történész
Harari szerint a vírus utáni világ sokkal rosszabbá is válhat, ha nem lesz résen a társadalom.
A világ a koronavírus után (The World after the Coronavirus) című cikkében a járvány okozta globális válságról azt írja: a vihar elvonul,
Az emberiség többsége túléli azt, de egy megváltozott világban kell majd élnie.
Ennek a megváltozott világnak az egyik okát abban látja Harari, hogy a rendkívüli helyzet miatt számos olyan sürgős intézkedést hoznak világszerte egyik pillanatról a másikra, amelyekhez normális körülmények között több éves átgondolt előkészítésre lenne szükség.
„Ez a válsághelyzetek sajátossága, felgyorsítják a történelmet”
– írja a történész, aki szerint ezáltal egész országok válnak óriási társadalmi kísérletek laboratóriumi alanyaivá.
Harari attól tart, hogy ezek a sebtében meghozott intézkedések a válsághelyzet után is fennmaradhatnak, mert mindig lehet újabb veszélyeket találni.
Harari Kínát és saját hazáját, Izraelt hozza példának arra, hogy a járvány kapcsán meg lehet valósítani a lakosság teljes ellenőrzését.
Emlékeztet arra, hogy Kína rendelkezik a legtöbb tömegellenőrzési eszközzel, több százmillió arcfelismerő kamerával, de ellenőrzi az okostelefonokat is, amelyek révén nyomon tudják követni az egyes emberek kapcsolatait.
Izraelben pedig a közelmúltban engedélyezték, hogy olyan technológiákat fejlesszenek ki a vírusfertőzöttek követésére, amelyeket korábban terroristák ellenőrzésére tartottak fenn. Ennek kapcsán megemlíti, hogy
az 1948-as izraeli-arab háború idején hozott rendkívüli intézkedések ma is érvényben vannak, és ugyanígy a koronavírus-járvány elvonulása után egy „második hullámra” hivatkozva számos ország fenntartaná a szükségrendeleteket.
Ellenpéldát is hoz: Dél-Koreát, Tajvant és Szingapúrt, ahol ugyan használtak a fertőzöttek követésére bizonyos alkalmazásokat, de szerinte elsősorban a széles körű tesztekre és a korrekt módon tájékoztatott lakosság együttműködésére alapozták a járvány elleni küzdelmet.
Emberek milliárdjai nem azért mosnak ma kezet, mert félnek a „szappan-rendőrségtől”, hanem, mert tudják annak egészségőrző hatását – hangsúlyozza Harari.
A történész szerint lehetséges, hogy nemsokára minden ember olyan biometrikus karkötőt visel, amely folyamatosan méri testhőmérsékletét és pulzusát.
Így az algoritmusok már azelőtt megállapíthatnák a betegséget, mielőtt a fertőzött maga észrevenné, és rögtön ki lehetne szűrni azokat is, akikkel érintkezésbe lépett. Ezzel a rendszerrel néhány nap alatt vége lehetne egy újabb járványnak.
Csakhogy ezzel Harari szerint legitimizálnának egy új, hátborzongató ellenőrző rendszert.
„Ha tudnák, hogy inkább a Fox News-t nézem, mint a CNN-t, azzal képet kapnak politikai nézeteimről, talán még személyiségemről is.
Ha hozzáférnek testhőmérsékletemhez, vérnyomásomhoz, szívritmusomhoz, amikor egy videót nézek, megtudják, hogy min nevetek, min sírok és mitől leszek dühös”
– magyarázza Harari.
És tovább megy:
ha a hatalom, a cégek tömegesen begyűjtik biometrikus adatainkat, szinte mindent megtudnak rólunk, képesek lesznek előre látni reakcióinkat is, és ezáltal az élet mindent terén manipulálhatókká válunk.
A távol-keleti példákból kiindulva Harari úgy véli:
Ahhoz, hogy egy dél-koreaihoz, tajvanihoz vagy szingapúrihoz hasonló önkéntes együttműködés létrejöhessen a lakosság és a kormány között egy következő vírus idején, az embereknek bízniuk kell a tudományban, a hatóságokban és a médiában.
Bízik abban, hogy ezt a bizalmat, amelyet felelőtlen politikusok miatt elvesztettünk, még újra lehet építeni.
Szükség lenne arra, hogy a közvélemény tájékozottabb legyen, és hogy azok az új technológiák, amelyek lehetővé teszik az államoknak, hogy ellenőrizzék polgáraikat, az állam ellenőrzésére is szolgáljanak.
A koronavírus-járvány szerinte fontos tesztje az állampolgárok erejének.
„Ha nem jól választunk, arra kényszerülhetünk, hogy feladjuk legértékesebb szabadságjogainkat”
– figyelmeztet a történész.
Egyúttal emlékeztet arra, hogy a járvány és a vele járó gazdasági válság olyan globális problémák, amelyeket csak globális együttműködéssel lehet megoldani, és ez sem megy kölcsönös bizalom nélkül: az egyes országoknak meg kell osztaniuk információikat, egyúttal tanácsokat és segítséget kell kérniük egymástól.
Nemzetközi összefogás kell a tesztek, az orvosi felszerelések gyártásában, de ugyanígy egy globális gazdasági terv kidolgozásában, mert a széthúzás csak a káoszt és a válságot növeli.
Harari azt is javasolja, hogy a járvány idején függesszék fel a nemzetközi légijáratokat, de állapodjanak meg arról, hogy utazhassanak azok, akiknek feltétlenül szükséges: tudósok, orvosok, újságírók, politikusok, üzletemberek. És minden utazót még indulása előtt teszteljenek.
Az izraeli történyész sajnálattal tapasztalja, hogy a nemzetek közössége jelenleg a bénultság állapotában van.
A G7 videókonferenciája kudarcot vallott, az Egyesült Államok pedig feladta azt a globális vezetői szerepét, amelyet a korábbi válságok idején játszott. Többre tartja az amerikai nagyságot az emberiség jövőjénél, még legközelebbi szövetségeseit is magára hagyta.
Ezek után, még ha meg is változna az amerikai politika, ki bízna meg egy olyan elnökben, aki soha semmilyen felelősséget nem vállal magára, és mindig mindenért másokat hibáztat?
És ha nem lesz olyan ország, amely átveszi az Egyesült Államok szerepét, nemcsak nehéz lesz megállítani a járványt, de a következmények hosszú évekre megmérgezhetik a nemzetközi kapcsolatokat.
Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az emberiség megérti idővel, hogy a globális széthúzás nagyon káros a jövő nemzeédekeinek szempontjából.
Ha nem vagyunk képesek kilépni a saját árnyékunkból, akkor a jövőben minden hasonló krízissel szemben el fogunk bukni.
Ellenben ha sikerrel járunk, akkor nem lesznek – vagy csak nagyon kevés – olyan fenyegetések, melyek újra térdre kényszeríthetik a fajunkat.
