Halálos feketehimlő vírus szabadulhatott el egy vakcina kutató laborból!
Egy fagyasztó takarítása közben talált rá egy dolgozó arra a néhány fiolára, melyekre a smallpox, vagyis a fekete himlő szót írták fel.
Akár már ki is szabadulhatott, vagy terrorszervezetekhez is eljuttathattak belőle!
Az ügyben már a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálódik.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) helyi idő szerint kedden bejelentette: egy pennsylvaniai vakcinakutató laboratóriumban olyan fiolákra bukkant az egyik dolgozó, amelyekre a „smallpox”, vagyis fekete himlő feliratot írták.
Ez egy, az ember számára halálos vírust takar, ami egyike azon két fertőző betegségnek, amit az embernek sikerült világszerte felszámolni.
@roxyblazeahivatalos Orbán Viktor rajza: kiszúrtam rajta valamit amiről senki sem beszél! 😂#orbánrajz #vicces #humoros #magyartiktok #magyarmémek #aicontent #roxyblaze #digitálisinfluenszer #orbánviktor #orbanviktor #közélet #roxyblaze #magyarvalóság #rajz ♬ eredeti hang – Roxy Blaze - Roxy Blaze
Legalábbis eddig…
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy bárki is érintkezett volna a kórkkozóval.
Ugyanakkor rengeteg teória és jónéhány aggodlaom is felmerült az esettel kapcsolatban.
A CDC jelentése szerint a fiolákat egy dolgozó találta meg, amikor az egyik fagyasztót takarította.
A jelek szerint az üvegeket nem nyitották ki, a dolgozó pedig kesztyűt és maszkot viselt, amikor rátalált az üvegekre. A szervezet mindenesetre vizsgálja az ügyet, a nyomozásba pedig már az FBI is beszállt
– írja a Gizmodo.
Több gyanú is felmerült, illetve lehetőség.
Egyrészt egy olyan forgatókönyv is lehet, amire korábban Bill Gates is próbálta felhívni a figyelmet.
Gates ugyanis azt állítja, hogy terrorszervezetek és világvége szekta csoportok szabadíthatnak rá halálos vírusokat az emberiségre.
Próbálnak beszivárogni különféle laborokba és végzetes kórokozókra szert tenni.
Ha ez sikerül nekik, akkor a világ nagy repterein egy időben elterjesztheti az egész világon mindössze pár óra alatt.
Ez pedig végzetes lehet az emberiség egészére nézve.
A beszámolók szerint összesen 15 üvegcsét vittek el a pennsylvaniai laborból, ebből ötön állt a smallpox felirat, a másik tízre a vaccinia szót írták.
Ez a tehénhimlőt jelenti, ami segíthet kiváltani a védettséget a fekete himlővel szemben.
A Gizmodo azt írja, a fekete himlő az egyik legfélelmetesebb kórokozó, amely számtalan járványt okozott, a 20. században pedig mintegy 300 millió ember haláláért volt felelős.
Bár a természetből (minden bizonnyal) teljesen eltűnt, az Egyesült Államok és Oroszország laboratóriumaiban továbbra is találni törvényesen tartott mintákat.



